9. "Drágaegyetlenmegmentő"

Sziasztok :D
Hihetetlen, én is tudom, de sikerült hamar hoznom új részt. Három bejegyzésem megtekintése is túl lépte a száz megtekintést amit nagyon köszönök. Észrevételeket, javításokat kommentbe várom. Örök Hálám...
Puszantás...                              #IvI

X Ambassadors - Renegades

Smaragzöld szemek. Göndör haj. Piros, gyönyörűen egymásra simuló ajkak. Aztarohadt...

   
   - Szia, nem tudom jó helyen járok-e, Niall Horan lakását keresem.- lassan formálta a szavakat, hangja mély volt, szinte zengett. Kezével az ajtót támasztotta, fején kalap pihent, lába keresztbe. Fekete csőfarmert viselt,ami ki hangsúlyozta vékony, de annál inkább vadító látványt nyújtó lábait. Inge felső három gombja ki volt gombolva, tiszta mellkasa akaratlanul vonzza a tekinteteket. Egyetlen egy bőrönd pihent mögötte, melyet lazán a kavicsos útra helyezett.
 Szája féloldalas kaján vigyorra húzódott amint észre vette, hogy igen részletesen feltérképeztem az elém táruló látványt. Felkapartam az állam a padlóról, megköszörültem a torkom és próbáltam összeszedetten válaszolni.

   - Hello, hali mármint szia - Én és a fogyatékkoság azonos jelentésé váltunk abban a percben. Nem csodálom. - Igen, Niall itt lakik. - El nyomtam a magamba dúló Niall ellen fordított érzelmeim és mosolyogva arrébb álltam. Köszönve elment a csomagjáért, intett valaminek majd mosolyogva elindult befelé. Mivel nem kint álltam az udvaron kihajoltam a taxit keresve, de az már eltűnt helyette csak ájuldozó szomszéd asszonyokat láttam. Megakadt a szemem Marie-n és a kis Jordan-en. Sértődötten felkiáltottam.

   - Jordan, te is? Kicsim 4 vagy!!!

   - Anya aszt monyta...- Marrie sietősen kapott Jordan felé, a csöppség nem tudta befejezni mert 1. A szókincse nem volt annyira bő, 2. Az anyja felkapta és benyomta a házba.

   - Gyerekek- legyintett majd be sietett a kislány után. Nevetve a fejem ráztam és néztem a nőt, ahogy magyarázkodik a férjének az előbb történtekről. A pici ártatlan szemeket meresztett anyjára miközben egy piros ruhás labrador plüsst nyújtogatott felé. Mindig is irigykedtem az anyákra. Át akarom élni a fájdalmat, a depressziót, az alvatlanságot, a fáradságot mindezt egy ilyen teremtményért ,aki vagy lány vagy fiú, vagy  apjára hasonlít vagy anyjára, vagy hasfájós vagy csöndes ,vagy jó alvó vagy éjjeli bagoly, vagy élettel teli vagy szenvedős, vagy allergiás vagy nem. Pakolni szeretnék ,utazni hatszáz bőrönddel, húszféle kaját főzni, felvakarni a koszos földről, vásárolni.  Milyen szép is lenne. De hát itt vagyok én és az elcseszett életem. A testvéremről kiderült, hogy valójában semmi köze hozzám vagy a családomhoz. Zayn egy seggfej, nem lehet ezen mit szépíteni. Én meg csak úgy vagyok lassan már élet célom se lesz nem hogy életem. Eddig mindig pofára estem, minden szerelembe, ellöktek és zuhanni hagytak. Majd hitegettek fel állítottak, és pár perc után újra a port szagoltam.

   - Hé - Hirtelen vissza csapódtam a valóságba, meg az ajtónak . Ijedtembe neki ugrottam a bejárati kapunak, melynek a fémkeretébe  bevertem a bokám ezt követően bukdácsolva leugrottam a lépcsőnkről egyensúlyom elvesztve a fűre zuhantam, mint valami krumplis zsák. Igazán szexi látványt nyújthattam a földön vergődve,a fehér pólómmal mi tetőtől talpig sárosan tapadt rám. Kerti törpéket megszégyenítő szépséggel pattantam fel s csúsztam meg újra a kitaposott gyepen.

   - A büdös életbe - szitkozódtam az orrom alatt miközben, fel-le ráztam a kezem hátha kevesebb szutyok tapad rám dehát ezzel csak magamat hitegettem, olyan voltam mint valami malac. Szerencsétlenkedésem közben fel figyeltem az igencsak hangos röhögésre. A fürtös ósszegörnyedve visongott mellettem szinte fuldokolva. Kedvem támad letámadni, rá ugrani, leteperni mint ahogy ...mint ahogy régen Niall-elt. Hányszor kellett nekünk mosni a koszos ruháink mert nem fért a többi mosatlanhoz, vagy mert anya kijelentette hogy ő hozzá nem ér. Hányszor aludtunk kint mert áradt belőlünk a bűz, hányszor mosakodtunk slaggal a kertbe mert azt mondták bene merjük tenni a lábunkat a lakásba. Életem legszebb a része a gyerekkor volt. Megkaptam azt amit most nem találok:  az őszinte szeretetet. 
 Elég Lara, nincs álmodozás. Elmúlt aminek el kellet meg kell tanulnom elengedni azt ami csak fájdalmat okoz. Nem kapaszkodhatok mindig a tövises rózsába miközben szebbnél szebb virágok virítanak a néhol árnyékos, de annál bizarabb ország úton.
Megráztam a fejem, ezzel csak azt értem el hogy a koszos, ragacsos fürtjeim az arcomba vágódtak, csak nem kiütötték a szemem. Letöröltem a szemem alatti  sár darabkákat és véglegesen neki lódultam. Lábam magam alá húztam majd kiegyenesedtem, de bármennyire is bíztam magamba az egyensúlyom megint cserben hagyott. A talpam alól kicsúszott a talaj. Marha jó.  A nadrágom alja érintette a pocsolyát,  aztán itt megálltam. Valaki elkapta a karom. Biztos kezek emeltek ki az "árokból" a partra majd terítettek száraz anyagot a hátamra.

  - Harry fogd be inkább segíts neki - lökött előre a "drágaegyetlenmegmentő" míg a puli mármint ha jól értettem akkor Harry oda vonszolta a testét mellém. Újabb hülyével kell megvívnom a harcom, mintha nem lenne normális életem. Ja várjunk nincs is. A még mindig fuldokló hapsi átkarolta a vállam és ott kacagott tovább, magát néha néha a nyugtatva az újabban kitörő rohamoktól. Remek. Nem tudom hova indult, de egy biztos nem a jó irányba haladt. Mikor átléptük a szomszéd virágos kertjét, elegem lett a járkálásból.

  - Harry igaz?- fordultam felé.

  - Úgy, bizony.- bólogatott hevesen.

   - Na akkor drága Harrynk figyelmeztetni szeretném...

   - Tegezz csak, drágám.- vigyorgott, bennem meg felment a pumpa.

   - Kuss! - üvöltöttem centikre azt arcába, ezt követően melkason löktem. - Ritka bunkó, velem ne jó pofizz meg amúgy is ki a franc vagy? Fogd vissza magad meg azt a csöppnyi szád mert se perc alatt kicsaplak, mint szél az ablakot. Értve vagyok? A szépség múlandó kicsim és csak tud nálam nem sok mindent fogsz ezzel elérni. Neked se ártana egy kis dagonya nem gondolod? - asszem abban a percben jött ki belőlem minden stressz amit az nap felhalmoztam magamban. Füstölögtem mint valami kémény ömlöttek belőlem a szavak. Végszóra erősebbet taszajtottam a vállán mire Josh bácsi kerti tavába zuhant. A szomszéd házban világos lett. A kis tacsi ugatásba kezdett én meg nyakamba szedtem a lábam és meg sem álltam hátsó kertünkig. Még hallottam Josh bácsi "jó estét fiatalember úszkálunk,úszkálunk" mondatát és sírva nevetve vetettem magam a földre. Miután sikerült sértetlenül felállnom véglegesen be mentem a lakásba. Gyors zuhany majd bevonszoltam magam a SAJÁT ágyamba ami a SAJÁT szobámba volt. Milyen szép is az élet a haraggal....

¥¥¥¥¥

Hat nap telt el. Hat. Mintha nem ismerne, elmegy mellettem az utcán, a házban, mindenhol. Senki vagyok. Harryvel tölti a napjait, én meg...csak úgy. Néha Gigi át jön vagy én megyek hozzá, tehát nagyjából semmit nem csinálok. Ja és Zayn és Gigi mostantól egy pár, hurrá hurrá. Aranyosak, édesek meg ezeknek a szavaknak a szinonimái, de Zayn még mindig nem nőt a szívemhez és szerintem egy hamar nem is fog. Együtt dolgozunk, elviseljük egymást de én nem keresem őt és ő se engem ha nem kell. De térjünk vissza ahhoz a személyhez aki miatt a régi fa házba gubbasztok hajnalok hajnalán fotó albumokkal körül bástyázva, zsebkendőkkel keveredve, puffadt arccal. Ezt a helyet belepte a por, képregények lógnak a fa deszkákon, zsírkréták és vízfestékek szanaszét hajigálva, megpépesedve, penészesen. 17 évesen festettem vele utoljára.

 "Mindig velem lesz, még ha nem is teljesen."-állt az ajtó alatt kifeszített lapon.

Magamhoz szorítottam a lapot. Érzem az akkori bánatom, érzem a zaklatottságom, a haragom, a könnyeim...a szerettem.
Megnyikordult a létra, a papír az ölembe hullott, lábfejem combom alá húztam. Elnyűtt pulcsim ujjába töröltem könnyes arcom, és tenyerembe hajtottam a fejem. Egy rakat szerencsétlenség vagyok...
Fel emeltem fejem, majd újra a kezembe hullott. Ezt eljátszottam még egy párszor mire látszólag megnyugodtam, bár ennek ellenére belül zakatoltam.

   -  Lar itt vagy?- ásított Niall az ajtó túl oldalán. Bólintottam bár tudtam, hogy nem láthatja, még egyszer megtöröltem a szemem majd össze szedelőzködtem. Fel nem pillantva másztam ki a házból, Ni-t megkerülve le a létrán. Mikor lábaim földet értek meg ragadtam a karom.

   - Beszélni szeretnék veled.
Le ráztam magamról karját és újra meg indultam.

   - Nem lehetsz életed végéig ilyen velem. Meg kell magyaráznod.- kiálltotta.

   - Mégis mit?- suttogtam a házat bámulva.

   - Ezt az egészet.
Tenyere közre fogta a csuklom.- Mi van velünk? - suttogta.

   - Semmi.- rántottam meg a kezem, de túl szorosan fogta.

   - Baba, ne játszd ezt. Kérlek. Mi van velünk?- hangja kimért, tiszta volt. Magamnak is feltettem már ezerszer ezt a kérdést, és igen a választ én is  keresem  mert valahol a távol múltban ragadt, megemészthetetlenül. Mi van velünk?! Mi lenne, ha nem fájdalmas tehetetlenség, hazugság, esetlenség, kinlódás. Asszem ennyi, egyenlőre.

   - Szerinted? Magyarázd meg te!- csattanok fel.

   - Szeretném azt hinni hogy minden rendben, de nem tehetem mert hisztis vagy. Felkapod a vizet és rohangálsz mint valami kisgyerek akinek nem vettek fagyit. De ha megmagyaráznád mehetnénk a magunk útjára.

   - Mehetnénk a magunk útjára mi? Szép álom lenne...- éreztem a gombócot a torkomba, a levegő vételem akadozott és zihálással keveredett. Niall idegesen toporgott, kezét tarkójára szorította.

   - Akkor válaszokat várok. - kezeim közül kihullottak a plédek, füzetek, lapok. Szemem könnyek lepték el, hajamból kihullott a fekete szatén kendő. Ábrázatom szerencsétlenségről szánalmasra változott.

   - Tudod mit? Beszélek. Sajnálom. Sajnálom, hogy szükségét éreztem a közelségednek. Sajnálom, hogy inkább hisztiztem a nyomorult megrendezett mosolygásom helyett. Sajnálom, hogy kiállhatatlan liba vagyok. Sajnálom, hogy nem vagyok kedved szerinti topmodell, hogy minden nap látnod kell, hogy nem merek a szemedbe nézni. Sajnálom, hogy gyáván megfutamodok, hogy szerencsétlenség vagyok. De tudod mit sajnálok a legjobban?!- letöröltem a némán ereszkedő könnyeim.- Hogy veled kellett felnőnöm.
A csend fül síketítő lett a kiabálásom után. Szememből megállíthatatlanul ömlöttek a sós cseppek, most utoljára engedem el őt. Engedem hogy lásson darabokra esni. Ez már a második ilyen alkalom és harmadik nem lesz.
Egy vézna nyekkenés, egy magába roskadt lánybábu, egy szőke kisfiú, egy felnőtt Niall, egy meg rekkent sors.

   - Erről mért nem tudtam?- vészjoslóan megtört volt hang felszíne.- Ha szóltál volna minden olyan egyszerű, könnyebb, szebb lenne. Hiszel nekem? Még nem veszett el minden, Baba én...

   -  De pontosan elveszett minden. Nem érted?

   - Baba.

   - Együtt vagyok Harryvel...

8. Nincs hozzá hangulatom...

Sziasztok!
Hát ez a perc is eljött, vissza tért az ihletem. Így hajnalok hajnalán az ágyamon ülve megírtam ezt a részt. Remélem elfogadható, és tetszeni fog mindenkinek. Jó olvasást...
Pusszantás

#IvI

Robin Schulz & Richard Judge_ Show Me Love
A kopogás újra felharsan, fejem zsongani kezd miközben  neki döntöttem a nyirkos, vízköves csempének.

   - Pici lány!- szólt az ajtó másik oldaláról egy rekedt , mély hang, Zayn. Még pár koppanás, hangos fújtatások.
- Rohadtul nincs jogod így szólogatni. Baba minden rendben?- szinte suttogó, aggódó szavak, Niall. Ezalatt az egy óra alatt már megszámlálhatatlanul sokadjára felteszem magamnak a kérdést: Hogy jutottam el idáig? A választ valahol az eddig történtek közt lelem...

  #Ne csak ezt ne. Niall alakja elveszni látszott a folyóson. A csókot megszakítva loholtam utána(, de bárcsak el  is értem volna a célom ha anyám nem ilyenkor kattan be és egymás után több rétegbe fel nem waxolja a padlót! Mondtam már mennyire szeretem az időzítéseit?!) A lábam könnyedén siklott a fényes parkettán, kecsesen csúsztam...neki a falnak, majd onnan neki a széknek, majd a földre. az esésemmel járó  robaj nem sok mindenkit zaklatott, a falról lepotyogó képek annál jobban. A kép keretek törötten feküdtek mellettem a földön, leírnám melyik képeink zuhantak le, szilánkosodtak meg de abban a pillanatban nem tudtam ezzel a dologgal foglalkozni. A fejem iszonyat módon lüktetett, a szoba enyhén forgott velem együtt. Tudatomnál voltam de mégsem teljesen, a hangok kicsit torzultak de nem kifejezetten halkultak, a látásom rendbe volt már a mennyire rendbe lehetett. Állam alá támasztottam a kezeim, próbáltam, kizárni a fülembe lüktető vér hozam hangját, szemei lehunyni S nem a remegő végtagjaimra fókuszálni. Léptek morajlottak, néhány szitkozódó elhaló szavak kergette egymást, de minden ködös volt míg nem hideg vízcseppek, jeges törölköző került a nyakamra, kezemre, bokámra. Karok biztonsága, dühöngő hangok, fekete mélység. Ezután nem sok emlék folt ragadt meg az elmémben. Csak...egy szoba, egy nagyon jól ismert szoba, egy ő és ő, egy rohanás, egy perc.#

Talán nem ebben az egy órás sztoriban kellene keresgélne életem bukását, vissza kellene menne a legelejére, de talán így is jó lesz. Simán csak egy szerencsétlenség a légvételem, szívdobbanásom, lényem. Nem tudom megmagyarázni, minden, s mindenki bekavar vagy itt vagy ott. Néha csak egy kis csendre lenne szükségem, de úgy látszik ez is nagy kérés.
Megnyitom a csapot. A hűvös víz halkan csöpög a tenyerembe, végig fut a karomon a hideg. Arcom, halántékom, felkarom is végig folyt, magamhoz akartam térni.

   - Ja mert neked k'rv@ sok jogod van hozzá, szöszi! -újabb veszekedés, édes istenem. Nem bírom tovább, vissza veszem magamra a pólóm, mit másfél órával ezelőtt a fürdő egy kis zugába hajítottam. A fehér selyem finoman csúszik végig nyirkos bőrömön, mikor már rajtam leng észre veszek egy szakadást a nyakán. Egyértelmű hogy ez a pólóm szakad ki, mi más, csakis a kedvencem. Egy kósza tincsem hátra simítom a kontyomhoz, mély levegőt véve elfordítom a kulcsot a zárba. A kattanás vízhangot vert a kis szobában, a falakról vissza pattant a könyörtelen csattanás. A padló nyikorogva adta tudtomra hogy a vesztembe rohanok, de már nem hátrálok ,átlépem a küszöböt. A két fiú a két fiú, két külön oldalon ül, háttal a falnak semmibe meredve. Hirtelen fordultak felém, s sztereóba két külön hangszínen, két külön hangsúllyal üvöltik le a fejem. Legtöbb sértés légből kapott és Zayntől származik. Egyik felem boldog, másik sír. Sose bíztam igazán benne, nem hatott meg a bánata, a szitkozódása, jobban fájt volna ha Niall vágja mindezt a fejemhez, nehezebb lett volna el viselnem. Túl sokszor bántott már meg. A nagy hangzavart megtörve felszolaltam.

   - Oké. Értettem...-szinte suttogva hagyták el szám a szavak-Zayn menj haza!- a kiáltások, a hangos szavak elhaltak egyedül Niall hangos röhögése hallatszódott, de az nagyon. Meghökkent fiú idegesen végig mért, pillantásából le rítt az undor, és a megvetés. Seggfej. Cipője hangosan kopogott a parkettán, az ajtót csukódásra sem méltatta. Neked is szia, Zayn. A könnyek marni kezdték a szemem, zsebkendő után kutattam majd elsétáltam a nagyszobába.

¥¥¥¥¥¥¥

   - Figyelj baba! Meg kell nyugodnod! Dráma mindig
lesz körülöttünk - motyogta Ni miközben a kezeim közé csúsztatta a forrón gőzölgő kakaót. Takaróba burkolózva kuporgok a kanapén,  egy szót sem szólva az elmúlt fél napba. Mosdóba járkáltam, pár falatot lenyomtam a torkomon ezen kívül nem sok mindent tettem. Lassan tiszta depis leszek pedig érzem hogy ez csak egy percnyi hangulat ingadozás, értelmi felnövés.
Valami hülye Tv műsor megy amin senki sem szórakozik, hangok alapján meg is értem. Anyuék a dráma után le léptek, hirtelen "sürgős" lett a rokonok látogatása.
Lassan kifogy a kakaóm, a bögrét jól megdöntve az utolsó kortyot is kiiszom az aljáról majd az asztalra teszem. A fekete pamut takarót magához szorítva fel állok, és sétálok a kanapé másik végéhez, ahol Niall fekszik szép csendben. Nagy szemeivel engem les, látom hogy nem alszik.

   - Szerintem lefekszem aludni!- motyogom kis mosoly kíséretében. Nem tagadom, aranyos látvány volt az össze kuporodott fiú a karfára dőlve.

   - Jó látni hogy kicsit élénkebb vagy!- vigyorog ő is. - Jó éjszakát! Ha kellek itt leszek. - bök ujjával a fekete támla felé. Kicsit megrázom a fejem majd sóhajtva folytatom.

   - Én... Azt gondoltam hogy te is jössz velem...

   - Mármint hova?

   - Kecskét fejni...Niall szerinted hova?- kuncogok halkan.

  - Ez így már más!- fel kapja a párnáját, és még előttem bevonul a szobába, a szobájába.
A korom sötét már megszokott ebben a helyiségben. Idegesen rángatom magamra a takarom szélét, tisztára mint egy ideg beteg. Niall ki kapja a kezeim közül és betakar ezzel megóvva magát és a környezetét egy újabb dührohamtól. Fejem alá gyűröm a párnám és a falat bámulom. Bármennyire is fáradtnak éreztem magam az előbb, most meglehetősen aktívak az élet jeleim. Hirtelen mozdulattal törökülésbe tornázom magam és a mellettem fekvő fiút kezdem bámulni.

   - Minden rendben? - kérdezi aggódva . Vidáman nemet intek a fejemmel majd egy vékony dísz párnát a mellkasára dobok és rá fekszem.

   - Így már igen.- vigyorgok. Niall is  helyezkedni kezd, egyik karját át dobja a vállamon. A másik keze a hasamon találja meg a békességet ezzel szinte lángra lobbantva engem. Nem, a testvérem Lara állj már le. Mármint fél testvérem de az is testvér, nem?

   - Unatkozom - dúrcázok. Niall ujjai kis köröket írnak le a köldököm körül míg én a másik kezével babrálok.

   - Én is...- nevet halkan.

   - Amúgy, melyik képeket sikerült tönkre tennem?

   - Ohm... A Balatonos, a teraszos és az 'egymásvállánsirunk' -os teljesen ripityára tört, a fürdős még megvan. - érzem ahogy kajánul mosolyog mögöttem.

   - Na ne...-könnyedén rácsapok a mellkasára, majd megpöckölöm a fejét. - Akkor fürödtem veled utoljára - öltöttem ki rá a nyelvem. Számomra érthetetlen dolog következett be, az Ő részéről is, meg az Én részemről is, a reakcióm megmagyarázhatatlan. Niall közelebb hajolt, s hirtelen de gyengéden fogai közé csípte a nyelvem. Egy vinnyogás, ijedtembe képzett hang szökött ki ajkaim közül, majd röpke másodpercek alatt az ágy szélére ugrottam és kirohantam a helyiségből.
Az este ennél hidegebb már nem is lehetett volna. Levágtam magam az egyik fa alatti napozó ágyba és a mellkasom előtt össze fontam a karom, így próbáltam óvni magamtól a hidegebb kevés sikerrel. A házba semmi mozgást nem észleltem, tehát hidegen hagyta a kirohanásom. Egyértelmű túl jól ismerem. De mintha megérezte volna, kivágódott a terasz ajtó és feldúltan végig gázolt a füvön. Hanyag módon az ölembe dobta a telefonom majd el is tűnt.

   -  Csörgött ez a fos.
Sziszegtem egy halk 'kösz-t' majd néztem ahogy eltűnik. Kapkodva kerestem ki hívott, s szívem meg is nyugodott mikor barátnőm képe villant fel a kis rublikába. Fülemhez emeltem a készüléket és lehunytam a szemem, egy nyugodt helyre képzeltem magam, csak is Gigivel.

   - Háló szivi- csicsergett egy vidám hang a vonal másik végén.

   - Szia drága.

   - Na figyelj ide , nagyon hanyagolsz engem, te lány. Antiszociális lettél vagy mivan mert ilyen akkor fordult elő utoljára mikor elhagytad a mobilod. Holnap feltétlenül eljössz velem sütizni.

   -  Nem vagyok antiszoc megnyugodhatsz, de viszont a holnapi csavargáshoz rohadtul nincs hangulatom.

   - Á-á-á... Van hangulatod, még hozzá nagyon. A barinőddel eszel egy fincsi sütit, juhú...- visongott.- Nem hallom...

   - Juhú- sipítottam hamisan. Az éljenzésünk közepette a csengő éles hangja tört utat magának. Míg Gigi a telefonba kurjongatott én egyre jobban füleltem. Semmi mozgás. 

   - Gigi most mennem kell...

   - Le ne merd tenni, hallod kisasszony maradj a.... - a piros gombra rábökve kinyomtam a dühöngő lányt. Felkászálódtam a helyemről mely már teljesen át vette a testem melegét és igen is jó fekvő helyet biztosított számomra. Gyorsan ugráltam a hideg fűszálakon át a teraszig. A bent fogadott látvány hideg zuhanyként ért a cuccaim a földön heverve, szét szoródva. Újra előtörtek a könnyeim, de hamar el is apadtak, a kopogás kiverte szemeimből a sós cseppeket. Ötletem sincs kinek lehet ilyen fontos dolga, de sürgősnek hangzik . Az ajtót feltéptem és vissza is hőköltem. Azta mindenit....

7. Kicsikéim

  Helloka Everybody...
Tudom tudom rengeteget késtem de... Sok tanulás, sok lecke, sok minden blablablaaa... ( Most is tanulási időben írok :'D.
Ezeken kívűl az előző rész után kaptam egy csodálatos kis üzenetet Horváth Vivien-től, ami szív melengető és nagyon ösztönzőre sikerült. Köszönöm.
Na de most jó olvasást...Pusszantás
                                                 #IvI


James Bay - Let It Go

- Ez biztos valami hülye vicc!- mondom már huszadjára az  elmúlt fél órában. Nem vagyok képes felfogni ezt itt mind, valami elírás lehet vagy én olvastam félre biztos. Lehetetlen, Niall a vérbeli testvérem és ez sosem fog megváltozni, se ma, se holnap. Minden amit eddig tudtam, éreztem, tapasztaltam tőle kaptam. Nem anyától, nem apától még a nagy szüleim se néztek oly' sokat felém, csak ő. Hihetetlen mekkora kötöttség van köztünk, s erre én csak most jöttem rá. Vissza gondolva ha nem lenne, én se lennék az aki valójában is vagyok.

   - Szerintem kicsit magadra hagylak... Kint leszek!- nyúl a karom után, de aztán meg gondolja magát és keserű mosoly kíséretében elindul kifele. Nem hiszem hogy a csend most jót tenne, se nekem, se neki. Sose vágytam már ennyire a társaságára, szinte fáj ahogy nézem hogy egyre jobban  távolodik tőlem.

   - Ni ne, ne menj ki!- furán méregetett, nem hibáztatom én sem értem magam. A ráncok újra megjelennek a homlokán, amivel sokkal idősebbnek tűnik. Sosem láttam igazán mérgesnek vagy szomorúnak, az az icike-picike mosoly mindig ott csücsült a szája sarkában, ajka mindig felfelé görbültek, szemei mindig vidáman csillogtak. De most mintha megváltozott volna. Keserű ábrázatától fel áll a hátamon a szőr, aggódó ráncai teljesen elfedik hibátlan arcát. Bárcsak minden könnyebb lenne.

   - Biztos vagy benne?- kérdezi bizonytalanul. Lábai akarata ellenére felém sodorják, de homloka most is  gyűrött. Még mindig a márvány pultnál állok, helyem nem nagyon változtattam. Körmeimmel a furcsa mintákat rajzolom át, szemeim is ezekre szegezem, beszélni is csak a pultnak beszélek, szinte a semminek. Fejem csak akkor emelem fel mikor megérzem közelségét. Szorosan mögöttem áll, talán egykét centi lehet köztünk. Hallom egybe függő szuszogását, egyenletes szív verését és elfog az az érzés hogy haza értem. Eddig mindig is azt hittem a vér kötelez ennyire hozzá, a testvéri szeretet ami nélkül felnőni lehetetlen, de most mintha más lenne. Hátra fordulva szorosan magamhoz húzom és megölelem. Érzem ahogy két lépést hátrál mintha megütöttem volna, ösztönösen húzódnék el de karjai körém fonódnak mint a kerti futó növény szálai a kő kerítésre. Homlokát a vállamnak dönti ,szempilláit érezem a nyakamon. Amint ajkai is csatlakoztak a pilláihoz kirázott a hideg.

   - Annyira szeretlek!- meleg lehelete megcsapta arcom, de bármennyire is felmelegített a testem annál jobban fagyott meg a kijelentésétől. Sokszor mondtuk egymásnak így nem kellene ezen ki akadnom, de ez valahogy más. Megindított bennem valami olyat amit nem nagyon éreztem még. Kívántam.
 Eltoltam magamtól majd gondolkodás nélkül ajkaihoz nyomtam a sajátjaim.  Hirtelen tettem miatt felnyögött, s szorosabban tartott. Időm se volt végig gondolni mit teszek, utat adtam neki. Nyelve egybe forrt az enyémmel, testem teljesen az övéhez nyomódott. Felsóhajtottam ahogy végig simított a mellkasomon. Éreztem ahogy pólom alját piszkálja, hideg ujjai az alhasamon siklanak végig. Hirtelen ragadta meg a derekam és emelt a konyhapultra. Szőke tincseit megragadva húztam közelebb magamhoz, szinte teljesen nekem feszült. Kék írisze eltűnt a fekete pupillájában, mohón faltuk egymás ajkait. Már teljesen kezdtem elveszíteni a fejem, nem létezett más csak ő, csak én, csak mi, ketten. Egyre mélyebben zuhantam a feledésbe, nem érzékeltem a külvilágot!
Egy hangos üdvrivalgás, egy kert kapu könyörtelen nyikorgása, egy vagy több lépés.
Másodpercek alatt engedtük el egymást, lihegve, zihálva. Niall homlokán csillogtak az izzadság cseppek, a lámpa fénye alatt a szemei a szokásosnál is szebbek voltak.

   - Kicsikéim!- kivágódott az ajtó és anyám tipegő léptekkel sietett be az elő szobába. Mögötte apu táskákkal, bőröndökkel, szatyrokkal meg még sok magára akasztható dologgal lépdelt hozzánk. Már mint hozzám. A "bátyám" szőrén szálán eltűnt, köszi Niall!

   - Anya! Apa!- a hangom a szokásosnál is hamisabban csengett, hálát adok az égnek hogy hallásuk már nem a régi.
Niallra van most szükségem nem rájuk, nem értem mit keresnek itt. Az én házam, nem az övék. Na jó ez csak félig meddig igaz, de akkor is, beszálltam a lakbérbe. Bérelhetnék a világ másik részén is valami lakást, de ehhez a házhoz rengeteg emlék köt. Az utak amiken első lépéseim tettem meg, a járdák még mindig kerék nyomosak a biciklimtől, a térdemen lévő lila,kék,zöld foltok még mindig élénken élnek bennem. Ez a ház az én könyvem, életem története.

   - Hogy vagy drágám? Minden rendbe itthon?- kérdezte apa miközben lerakta az étkező asztal mellé a csomagokat. Észre se vettem hogy ennyire belemerültem a saját gondolataimba, még inkább nincs kedvem velük jó pofizni. Ez az érzés hasonló mint amit az első fotózásom tapasztaltam. Milyen boldog is voltam, talán ez az egyetlen különbség a mai és az akkori nap között. Az első fényképezésre Niallel mentünk, nagy csarnok kis újoncok. Bármennyire is vártam annál jobban pánikóltam mikor oda értünk. Niall rángatott be a kis ajtón keresztül egy  szobába, s állított be a fehér vászon lepedő elé. Mikor szembe fordultam az ott össze rittyentett "szakmák gyöngyeivel" már tudtam nem fogom őket szeretni. Az összes úgy méregetett mint valami festményt, körbe jártak majd egy sminkesnek felállított asztalkához vittek. Nem volt életem legszebb napja, de mégis megszerettem ezt a "munkát".

  - Kicsim!- rángatott vissza a valóságba azon belül a konyhába apu hangja élesen csengett, össze ugrottam. Nagyot fújva a legrosszabbra felkészülve vonszoltam ólom testem oda ahol apa állt.

   - Ez mi az isten?- kérdeztem leginkább magamtól. A konyha sarkában szilánkok csücsültek, nem is akár milyenek, nagyi tányérjának darabjai voltak azok. Apára néztem tudtam mennyit jelent neki ez a tárgy, elfogott a félsz.

  - Niall! - kiáltottam- Niall!- futottam a fürdő fele. Valahogy sejtettem hogy ott lesz. Dörömbölni kezdtem az ajtón. Saját magam is idegesítettem már a kopogásommal, mire kinyílt az ajtó.- Niall! Mi van a konyhá...- mondatom nem tudtam befejezni, megragadta a csuklóm és erőteljesen berántott a fürdőbe. Az ajtónak nyomott de még mielőtt bármit csinálhatott volna el löktem magamtól. Nem akartam rá nézni, nem lett volna jó vége így inkább elnéztem mellette, oda beszéltem.

   - Mit csináltál Horan nagyi tányérjával?

   - Én semmit...

   - Ne hazudj. -ráztam a fejem.- Mi volt az a csattanás? Emlékszel te... Mikor elmentem Zaynnel...

   - Bazki.-kiáltott fel, majd idegesen homlokára tette kezét, fel s alá járkált a fürdőbe. Míg magát ostorozta volt időm végig nézni rajta, ki kellett használnom ezt az időt.
Szőke haja vizesen tapadt a homlokára, arca még mindig nedves volt. Egy törölköző logót lazán a derekán, azt itt véget ért a testét takaró ruhák felsorolása, nem volt rajta más.

   - Szedd össze magad.- suttogtam, oda hajoltam az arcához de megráztam a fejem és elfordultam. - Lent találkozunk.- mosolyogtam és már az ajtónak támaszkodva próbáltam biztosan megállni a lábamon. 

   - ...örülök hogy meg ismerhetem fiatal ember...- kaptam el fél fülel a konyhából kiszűrődő beszélgetés foszlányt. Magamban imádkozva sétáltam a helyiség felé, előre félve az ismeretlen ismerőstől. Hallottam amint a fürdő ajtaja is kinyilik, hogy ebből mi lesz.

   - Kicsim, nem is mondtad hogy van barátod.- vigyorgott elégedetten anyu. A háta mögül felbukkanó Zayn minden kérdésemre választ adott, a rohadt életbe.

   - Zayn- kiáltottam fel, de még az én fülemet is sértette a név hamis csengése.

   - Kicsi lány- Zayn elkapta a derekam és maga elé rántott. Minden erőm össze szedve próbáltam kievickélni szorosan tartó karjai közül, de nem kell mondanom hogy nem jártam sok sikerrel. Száját az enyémekre tapasztotta innen nem volt menekvésem. Anyumék öröm ittasan tapsikoltak mögöttük, tekintetem össze kapcsolodott Niallével, ne csak ezt ne kérem...

6. Nem ez képtelenség

Halihoo! 
Igen, sikerült megírnom az új részt:D
Régen volt rész ezért kárpótlásul, meglepinek írtam  egy másik szemszöget.
Emellet szeretném megköszönni a feliratkozást Virág Szabónak. nagyot sokat jelent nekem.
Jó olvasást <3 
                #IvI

#NiallJamesHoranszemszög

Zara Larsson- Uncover
Motoszkálásra ébredek, mint nagyjából  minden nap. Nyakam zsibbadt, végtagjaim a kanapé mellett lógnak. A takaró is a földön lelte meg hazáját így dideregve, kővé fagyva ülök fel. Szemem megdörzsölöm hátha hat valamit és varázs ütésre a jelenbe találom magam ténylegesen, mert csak testileg vagyok ott ahol vagyok. Kell pár perc míg magamhoz térek és kikászálódok az "ágyamból" és a fürdőbe vonszolóm nehéz tagjaim. Felcsapom a villanyt, mely szinte azonnal kiégeti a szemem. Tapogatózva tántorgok be a helyiségbe majd a csapnak támaszkodva próbálok meg ébredni. Hideg vízzel hintem be az arcom, valamilyen szinten segít. Beletúrok kusza szőke hajamba hátha életet lehelek bele ezzel a mozdulattal, de semmi. Rohadt jó. Vissza mászok az előszobába, azon keresztül a konyhába ahol Ő tevékenykedik. Istenem, még reggel is gyönyörű. Halovány, napot nem látott bőre egybe olvad a fehér pólóval amit visel, haja lazán lóg le a vállán és teljesen kitűnik sápadt arca mellett amelyet most nem takar smink. Ilyenkor érzem azt hogy ismerem.  Ez a két év szörnyen sok idő volt és úgy érzem elvesztettem. De most mintha tényleg ő lenne ő.
Nem vett észre, háttal áll nekem. Fülében a korom fekete fülhalgatója, amiben dübörög a zene. Éppen vajjal keni a pirítósát amit az imént kapott ki a pirítóból. Teste a zene ritmusára mozog, csípője ide oda ringatózik. A pultnak támaszkodom és nézem ezt az elbűvölő lányt. Olyan tiszta és hibátlan, tökéletes. Szemeimmel szinte felfalom, úgy vizslatóm. Csak egy póló meg egy alsónemű takarja testét, édes istenem miért büntetsz.
Sóhajtok egyet és el indulok felé, majd mindkét kezemmel ki húzom mindkét oldaláról a fülesét. Kicsit meg ugrik, ezzel a lendülettel a füléhez is kap de nem fordul meg.

   - Jó reggelt baba!- motyogom a füle mellett. Illata megcsap,édes de mégis üdítő. Egy kis fahéj meg narancs, imádni való.

   - Reggelt!- mondja kábán, ő se rég kelhetet. Nem néz rám, felkapja a tálcáját és vissza vonul a szobába, a szobámba. Csak nézem a csukot ajtót, bámulom a fa erezettett és nem értem mi volt ez most. Ujjaim a tincseimbe vezetem és tépni kezdem a hajam. Belerúgok a hozzám legközelebb álló tárgyba ami az étkező asztal lába. Lábam sajogni kezd az ütéstől, de megismétlem. Mostanában kezdődtek a düh kitöréseim, ezt csak fokozza a tehetetlenség, a magány, meg a szerencsétlenségem. Három napja kezdtem rugdosni a dolgokat, valahogy le kellett vezetnem a feszültségem így  jött ez az ötlet. Elcsépelt dolog, és nem egy páran alkalmazták már de akkor is jó érzés. Az érzelmi fájdalom helyét át veszi a fizikai fájdalom, és mintha meg is szabadulnék mindentől csak arra a pár percre. 
Tevékenységem a csengő, és a hozzá társuló hangos kopogás zavarja meg. Szobám ajtaja kivágódik, és Lara már nadrágba rohan az ajtóhoz. Lábam megáll a levegőben és fülelek. Csak reménykedem hogy Gigi az, mert ha az a tenyérbe mászó vigyorú Zayn az, nem tudom mit kezdek magammal.

   - Hello pici lány! - hallok meg egy mély hangot az ajtó felöl. Ereimbe meg fagy a vér, előnt a forróság és érzem bármelyik pillanatban robanhatok. Az adrenalin átjárja a testem. Meglendítem a karom és földhöz vágom a kezembe pihenő porcelán tányért, már nem is emlékszem mikor került hozzám. A hangos üvöltésem a ricsajba full

  - Szia Zayne!- most Lara mézes mázos hangja tör utat a levegőben, szinte hallom a saját undorom. Homlokom a jéghideg konyhapultnak támasztom, megnyugvást keresve a semmibe. Fogam össze szorítva várom a folytatást de csak egy kulcs csörgés, egy majd jövök Niall, egy ajtó csapódás keveredik a zaklatott lihegésemmel. Elmentek, itt maradtam egyedül. Minden reményem elveszett semmi esélyem Zaynnel szemben, menthetetlen.

Neki álltam a tányér szilánkjainak össze szedésének. Először kis csoportba söpörtem majd a kezembe gyűjtöttem őket. Eközben pedig átkoztam magam minden elmulasztott perc miatt. Próbáltam zenével kiverni a fejemből, híreket olvasni, énekelni vagy dúdolni, kommenteket, tweeteket olvasni, de rájöttem ez nekem nem megy. Minden szó,  kezdet, minden fénykép, minden szilánk, minden tárgyról ő jut az eszembe. Odáig jutottam az ön sajnálatomba hogy elhajítottam mindent magamtól és bezárkóztam a régi naplómmal a fürdő szobába. Ledobtam magam a földre, hátam a kád szélének döntöttem, lehunytam a szemem. A sötétség, a csend újabb  emlékekkel rohant meg. Első iskola napja, első fiú, első szülinapi, első buli, első részeg Lara. Szinte hallom sürgető hangját hogy készüljek gyorsabban vagy éppen kétségbe esett kiáltását mert dobta az egyik szemétláda vagy meghitt suttogását amint azt mondja szeretlek. Hányszor ölelt meg, azt mondta kezeim között talál biztonságot. Milyen boldog is volt mikor ezt hallottam. Azóta mióta itt hagytam, eltűntem a szemébe. Emlékszem a hangjára amint a telefonba zokogva üvölt velem, mert elmentem. Egy hónapon keresztül nem bírtam aludni. Mikor lehunytam a szemem bevillantak a képek mikor a karomba kapaszkodva rángatott vissza a házba, könnyes arcát a pólómba fúrva. Mikor vissza jöttem nem az volt akit ismertem. A mosolya nem úgy csillogott mint régen, nevetése, nevetését még nem is hallottam amióta itthon vagyok.
a lány aki mindig is volt.
Észre vétlenül merengtem a múlton, nem figyeltem az időt. Vissza jött.

   - Niall!  Niall itt vagy?- kiabálta. Nem is értem miért nem válaszoltam. Fejem még mindig zsongott, egymást kergették a kérdések. Mennyivel könnyebb lenne minden ha tudná hogy ki vagyok. A levél... A levél... Úristen a levél... El is felejtettem ,még mindig nála kell hogy legyen, bontatlanul. Meg kell tudnia vagy így, vagy úgy és még ma. Nem viselek el még egy ilyen napot mint a mai, nem viselem el többet azt a majmot, nem viselem el ezt az állás módot. 
Feltéptem az ajtót és szinte tüdőm kiköpve rohantam az előszobába. Ott állt az ajtónál megszeppenve.

   - Azt hittem elmentél!- mondta majd a földre dobja a fekete táskáját. Ezt meg sem halva indulok meg felé, csuklóját elkapva az előszobai szekrénynek szegezem. Szeme kétszeresére tágulnak, mogyoró barna tekintetét rajtam pihenteti. Bármennyire is tartózkodik, nem tagadhatja valami hozzám vonzza, erről is árulkodik hogy ajkai szét nyíltak úgy szívja be a levegőt. Meg szeretném csókolni. Érezni ahogy nyelve össze forr az enyémmel, ahogy andalítóan keringőznek de nem ezért vagyok itt. Kiverem a perverz gondolatokat a fejemből, és lazítok a szorításán. Mikor szólásra nyitja a száját megszólalok.

   - Hol a boríték?- pár percig idegesen, száját elhúzva mocorog, majd végre kinyögi azt az egy szót.

   - A táskámba.- sietős mozdulatokkal cipzározom ki a kis szütyőt és kapkodom ki belőle a dolgokat. Hol a francba van? Szempillaspirál, pénztárca, telefon, kis notesz...megvan.  Kis idő után kezembe akad a le harcolt boríték. Hangosan be szívva a levegőt fel kelek a parkettáról. Lara remegő kezei közé csúsztatom a kis papírt és figyelem.

   - Bontsd ki!- utasítom szinte rögtön. A vállam fölött néz el, a kis festményre, direkt húzza az időt. Idegesen toporgok egy helybe, szívem vadul kalimpál, gyerünk már.

   - Laraaa...- húzom el a nevét.

   - Majd kibontom, a szobába, egyedül.- néz a szemembe. Tekintete jeges, érzelemmentes...mit tettem vele? Megindul de még időben elkapom a derekát és vissza állítom az eredeti helyére, a szekrény elé.

   - Ne húzd az agyam, most türelmes vagyok!- sziszegem alig halhatóan, de parancsolóan. 

   - Nem. Ez nem így működik!- akaratoskodik tovább és újra elindul az úti céljához, követem. 

   - És mégis hogyan ha nem így?  Meddig akarod tartogatni? Nem hogy örülnél inkább hogy megtudhatod.

   - Tényleg?  Csak ez a fontos?  Mert ha az tessék, kibontom!- szaggatta le a boríték tetejét! - Nem hiszem hogy újat tudnál nekem ezzel mondani, már mindent hallottam.- teríti ki a papírt a konyha asztalra. Erősen markolom a konyha pult szélét, félő még a végén letöröm. De per pillanat csak a hír fogadtatása érdekel, nem holmi pultok.

   - Blablabla...kedves Mr. És Mrs. Horan...blablabl...-Lara kezei közül kicsúszott a nutellás bödön, amit eddig szorongatott. Arca a szokásosnál is sápadtabb lett, kezei a  teste mellé hullottak, nekem meg a torkomba ugrott a szívem. Levegővétele felgyorsult, s szinte hisztérikus hangon kezdett hozzám beszélni.

   - Nem ez képtelenség.- sipákolt.- Téged örökbe fogadtak?

5. Mosoly Álarc

Helloka:)
 Nem tudok idő pontokat kitűzni a részekhez mert egyiket se tudtam/tudom betartani, tapasztalat.
Ami még fontos... Mivel Zayn meghatározó karakter a történetbe(ha nem lenne akkor is ezt tenném) ezért meg említem az albumát. Ma már nem tudom hanyadszor játszom le ujra és újra...Hihetetlen lett. #WeLoveYouZaynMalik
03.25. Nem fekete nap,hanem Zayn albumának napja...❤
Jó olvasást!
Pusszantás.
                        #IvI

Biztos vagyok benne hogy rosszul hallottam. Fejem zsongani kezdett, s mintha nem is érzékeltem volna a külvilágot egy másodpercre. Számomra ismeretlen érzés fogott el, szívem a torkomba ugrott.

   - Mi-Mit mondtál?- kérdeztem elfojtott hanggal.  Gerincemen végig futott a hideg, erős borzongás járta át a testem. Hátráltam pár lépést addig még a sarkam neki nem verődött a falnak. Nagyot nyeltem mikor láttam ahogy Niall is meg teszi ugyan ezt az utat. Alkarját a fehér falnak támasztotta, feje egy szintbe került az enyémmel. Levegő vételét éreztem az arcomon, maga biztos tekintet szinte lyukat égetett bennem.

   - Csókolj meg!- mondta ki még egyszer. Nem, nem, nem... ez nem lehet. Ez is csak valami hülye álom fel kell ébrednem, el felejteni azt ami ma történt. Érzelmeimet, hülyeségeimet, vonzódásom.
Meg akartam csókolni. Nem tudom mi lehet ma velem, Lara ébredj fel. Ábrándozni kezdtem rózsaszín ajkairól, selymes, kusza hajáról, biztonságot nyújtó karjairól. Levegővételem fel gyorsult, s láttam ahogy Niall-é is. Mindenképpen el akartam innen szabadulni, de nem volt olyan egyszerű, minden egyes porcikám, minden rohadt részem küzdött ellenem. Ajkamba harapva próbáltam gondolkodni, valami értelmeset kiötleni, míg nem Niall zihálásara lettem figyelmes.  Hirtelen megindult felém és a falhoz szorított. Fogaival kiszedte Ajkam a szorításból, majd nyelvével végig szántott szám alsó részén. Esélyem nem volt már menekvésre, nem tiltakoztam. Niall érzékien csókolt, el se hiszem mit teszek.

  - Niall! Niall!- sóhajtottam. Kezemmel próbáltam hátrébb tolni, de olyan erősen tartott hogy ez szinte lehetetlennek tűnt.

  - Niall állj!- löktem rajta egy nagyobbat. Hátrébb lépett pár lépést, zavarodottan nézett rám. Pupillája kitágult, és szinte fekete szemekkel meredt rám. Száz százalék hogy én is így festhettem, éreztem mennyire kikészültem. Kapkodtam a levegőt.
Megfordultam és berohantam a szobámba. Becsaptam magam után az ajtót, olyan erősen hogy félő volt hogy kiszakad a helyéről. Már ez se érdekelt. Földre zuhanva immár nem tudom hanyadszor, hangos zokogásban törtem ki. Hogy volt képes? És én? Hogy képzeltük? Egyeltalán mi a franc van most? Ez nem normális... Saját testvérem, a saját egyetlen testvérem smárolt le az előbb kint a nappaliba. Bele se merek gondolni mi fog történni ha kiderül! Nem is akarok...
Kérdések kavarogtak a fejembe, harcot vívott az ész érv, az élvezettel. Lassan bele fogok örülni. Fejem hátra vetettem, az ajtónak döntöttem. Vállaim rázkódtak a sirástól, fejem megfájdult az őrjöngéstől. Leverten, megalázva feküdtem a padlón tehetetlenül, magányosan, szégyenbe úszva. De könny csatornáim csak nem apadtak ki, így arcomon még mindig versengtek érzelmem szülötjei. Utálom magam. Legszívesebben falba verném a fejem, a szekrényt püfölném vagy valamelyik szomszéd fáját. Hányszor csináltam ilyeneket mikor  nem volt itt. Szinte minden nap ütöttem valamit, megnyugodtam tőle. A más kérdés hogy nem nagyon szívlelték bent az ügynökségnél a sebes kezet, de hát ez van. Nem tehettek akkor már semmit. De ezek is lassan elmúltak, én is le szoktam. Felváltotta a cigaretta. Egy év után, talán. Mindig nálam van, és nem is hiába. Megnyugtat, el lazít, segít rajtam. Mint valami jó barát, mellettem van. Hányszor mondták már hogy hagyjak fel vele mert károsít meg minden, de csak azért is. A mai napig makacs vagyok, nem engedek. Sosem szerettem mikor más emberek akarták élni az életem. Megmondták mi a jó nekem, mit kell azért tennem hogy ne szenvedjek. Egyedül akartam felnőni hibáimból tanulva, szenvedni, sírni, fájdalmat érezni. A mai napig nem bánom hogy így tettem, de sok minden megváltozott. Azt a pár embert felváltotta egy  tucatnyi ügynökségi munkás. Így csináljak, úgy csináljak, ilyen boldog legyek, olyan boldog legyek. Sose sírhattam mikor akartam. Az álarc ami minden nap az arcomon virít, az a mosoly. Mosoly amit rám erőszakoltak, ami elrejt, mert ebben a világban senki nem lehet az ami akar. 
Ez az álarc rá húzódott az agyamra. Nem azt tettem amit a józan ész meg követelt, nem persze hogy nem. Nekem a pillanatnyi érzelmeimmel kellett úsznom, mint az árral. Nem értem magam. Egyértelmű hogy nem tetszik Niall hisz a tesvérem, milyen lenne ha bele szeretnék, felvállalhatatlan. Nem szeretném ezt a csókot fel emlegetni soha többet.
Halk kopogást hallottam a hátam mögül. Könnyek mik már felszáradtak volna újra elöntötték mogyoró barna tekintetem.

   - Menj el! Kérlek!- zokogtam. Csend lett. Kezeim a tarkómra tettem próbáltam leállítani a bennem dúló vihart. Ez a vihar is hasonlított valamire.
Egy női probléma, piros napok, egy én, egy minden napi levertség, egy hely, egy testvér, egy Niall. Emlékszem nagyon felborította a napom mikor "rossz napokba" léptem. Érzelmileg ki borultam fájt mindenem, ingerült voltam, kiabáltam mindennel, mindenkivel. Semmi sem segített, bár mit próbáltam, egyetlen egy hely volt ahol megtudtam nyugodni, az pedig a 'bátyám' szobája volt. Az ágyán össze gömbölyödve, a képzeletbeli bárányokat számolva, a kék párnáját szorongatva, régi naplóját olvasva tengettem minden napjaim. Mindig forró teával jött be, mindig mesélt nekem, mindig nevettetett, mindig simogatta a hasam, mindig gyógyszerekkel halmozott el, mindig átölelve aludtunk el. A mindig most már csak egy " régen" szócska lett, kicsit sem tartunk ott ahol abba hagytuk.
Időközben megnyugodtam. Szemeim már a pulcsikkal eltakart, le harcolt, piszkos, karcos ajtót vizslatta. Nem, nem a bejárati ajtóm volt ez. Ágyammal szemben helyezkedett el, egy szimpla fából készült semmiség volt mindenkinek. De NEKEM nem csak ennyit jelentett. Tucat emlék kötődik ehhez is, mint nagyjából minden rohadt tárgyhoz, de nem emlegetek semmit. Sokáig tűnődtem, magamban mérlegelve, miközben a szürke kilincsel szemeztem. Minden mindegy alapon, lábaim magam alá húzva felállva oda sétáltam az említett tárgyhoz. Fülemmel minden neszt, pisszenést, szisszenést, kopogást próbáltam észlelni,de nem volt semmi ilyesmi. Halálos fagyos csend vett körül, még a falak hangtalan mocorgását is hallottam bár milyen ijesztő. Ujjaim a vas kilincs köré fontam, és lassan megpróbáltam lenyomni. Kettőt kattant, majd kissé nyikorogva, de kinyílt. Résnyire húztam csak ki épp hogy be tudjak nézni, nem sokat értem ezzel. A szobát fél homály uralta, de csak azért mert a résen beszűrődő fény keveredett az éj feketeséggel. Amúgy minden sötét volt. Semmi mocorgás, se levegő vétel. Ezt vártam, erre volt szükségem. Csendben be osontam és feloltottam az ágy melletti kis lámpát, nem sokat segített, talán csak rendezte a fény viszonyokat. Se nem adott se nem vett el a szobában honoló dolgokból. Egy lépés után felszabadultan zuhantam a puha ágyba, homlokom a párnákba fúrtam. Orrom elöntötte az az édeskés, mámorító illat, ami mindig is hozzám tartozott. A mai stressz szinte egyszerre szált ki belőlem, megnyugodtam, érzéketlen lettem. Mint egy szivacs kifacsarva, semmi problémám nem volt, vagyis nem éreztem a fájdalmat. Szemem leragadtak, ki fárasztott ez a nap. Az álom egy másodperc alatt szállt meg és hajtott maga alá. A külvilágot még egy óra töredékéig észleltem de az is elég volt hogy tudjam, a mai húza-vona még csak a kezdet volt. 
Az ajtó nyikordult majd hangok nélkül csapódott vissza. Padló reccsent majd besüllyedt mellettem az ágy, és úgy is maradt. Meleg tenyereket éreztem jéggé fagyot arcomon, majd halk levegő vételt a fülem tövében. Mentolos lehelete csiklandozta arcom, az illat ami eddig ezt a szobát uralta fel erősödött.

   -Nem fogom ezt annyiba hagyni.- suttogta majd fülem mögé tűrt egy kósza tincset. Papir csörrenést hallottam ezt követően már a kezembe pihent egy boríték féleség, tapintása alapján annak ítéltem. Niall kezeit az enyémre tette, majd vissza hajolt a fülemhez. Nem mintha lett volna más rajtunk kívül itt.

   - Tudnod kell hogy nem az vagyok, akinek hiszel.-Felül kerekedett rajtam a fáradtság és zuhanni kezdtem a végtelen sötétségbe. Sosem tudom meg mit akart mondani...

4. Örülök hogy rá jöttél...

Haliho Mindenkinek! Mostanában kezdek nagyon nagyon idegesítő lenni de megint írtam egy részt:D 
Most először (najó nem) inspirált zene, így a rész közepe felé bele is került a Jasmine Thompson- Adore címre hallgató dalának  részlete. Mostanában nagyon bele mászott a fejembe, így nem csoda hogy inspirált.
Még valamit a részről...Borzalmas pocsék lett ezért bocsánatot is kérek...Ha valakinek még igy is van kedve hozzá csak tessék! Jó olvasást...
Pusszantás
                  #IvI 

Egy pillanatra megállt bennem az ütő. Zayn, csodálkozó hangja szinte vízhangként terjedt a fejembe. Ez csak velem történhet meg. Olyanokkal ismerkedek akik ismerik Niall -t, közvetlen barátai vagy éppen hallottak róla. Hogy nekem nem lehetett visszahúzódó, senkinek sem feltűnő bátyám. Nem, nekem egy popsztár kellett. Köszönöm sors, köszönöm univerzum. Mindenkinek mindegy, csak Lara Horan -nek kell meg szívnia, persze. Horan... Kellett ez a flancos név a francnak.  

    - Zayn,te meg mit keresel itt?- kérdezte Niall némi csalódással meg egy enyhe...gyűlölettel? Talán... Nem volt tiszta az a szikra ami fel villant jeges tekintetében.

   - Ugyan ez kérdezhetném én is Neil!- vigyorodott el Zayn majd át karolta a vállam. Niall megfeszült. A póló alatt is tisztán kirajzolódtak dolgozó izmai. Tekintetét az enyémbe fúrta, ezzel is nehezítve dolgom. Lekötött. Szinte mozdulni se tudtam,éreztem minden porcikám figyeli, mintha vadászna rám. Egyetlen egy apró mozdulat s támad.

   - Ne jó pofizz itt szép fiú, engedd el.- volt valami ellenmondást nem tűrő a hangjában. A megszokott mézes-mázas akcentust, felváltotta a szikla kemény, késsel vágható él. Kezdett minden megváltozni.

   - Nem tudom mi bajod!- rántotta meg a vállát Zayn- A pici lány azt mondta nincs SENKIE. Úgy hogy szabad préda!- nevetett jó ízűen, majd az arcomhoz hajolt. Szerény puszit lehet rá. Bármennyire is filmbe illő jelenet zajlik itt most, bennem semmi nem fordult fel. Mármint  úgy értem hogy mikor Zayn puszit adott nem liftezett a gyomrom, nem rázott ki a hideg,sőt még a szemem se csuktam le. Semmi, de semmi nem mozdult meg bennem. Számítottam a romantikus könyvek beli pillangókra, egy érzésre, egy zsongásra, de itt mintha én s az érzelmeim is a hangulattal együtt fagytak volna meg.

   - Engedd el a húgom. Utoljára mondom!- szinte kiabált. Én meg csak álltam és nem tudtam hogy most ebben a percben mi lenne a legjobb döntés. Futni itt hagyni mindent s mindenkit, vagy maradni elsimítani a dolgot, és a szívemet összetörni.

   - Húgod? Neked van húgod? - eltört bennem valami. Nem olyan nagy, de ez az apró szilánk is léket ütött a szívemben. Könnyeim a szemem sarkában ültek, vártak a legjobb pillanatra mikor is lefolyhatnak. A szám sarka megremegett, de ezt senki nem vette észre.

  - Lara...Lara Horan-fordultam Zayn felé, kezemet nyújtva. Szemei háromszorosára nőttek . Azt gondoltam ez a bemutatkozás egybe olvad az "ereszd el a húgommal", és így mindenki megtudja ki hova valósi. Vagyis nagyjából, én még mindig nem tudom Zayn honnan ismeri a bátyám, és ezt jó lenne ki deríteni. A sokkos állapotba lévő fiú még mindig mellettem állt, és figyelt maga elé.

  - Miért nem szóltál hamarabb?- kérdezte. Kezeit az arcom két oldalára vezette, úgy nézett szemeimbe. A szinte fekete szemei égettèk tekintettem. Niall valósággal fújtatott. Megragadta a karom és maga mellé húzott. Mint valami játék babát úgy ráncigáltak, húza-vonát játszottak. A tekintetem meg lassan belepte a könny, és ezt mát nem tudtam vissza tartani. A plafonra összpontosítottam és próbáltam el rejteni magam. Éreztem ahogy a forró könnyek egyesével folynak végig az arcomon, majd az államom megállva dovább repülnek. Pontosan...Niall karjára.  Niall megérezhette mert rám kapta kék szemeit és aggodalmasan pislogot. Nem, én ezt már nem bírom. Táskám, kabátom és minden egyéb cuccom a szobában hagyva rohantam a kijárat felé. Homályos látásom sem segített sokat, kapkodtam a fejem hogy megtaláljam a forgó ajtót. Amint szemeim meg állapodtak rajta újra rohanni kezdtem. Nem zavart se a magas sarkú, sem az ember tömeg, minden képpen friss levegőre volt szükségem. Át léptem a küszöböt, és két lépés után össze estem, zokogtam. 
Teljesen biztos vagyok hogy senki nem tud rólam. Se a média, se a zenekar többi tagja, se a fanok. Senki vagyok,ez most már biztos. Fejem a térdemre hajtottam, probáltam össze szedni magam, tisztán gondolkozni, de semmi. Mintha leoltották volna a villanyt, sötét volt belül.
 Farmerzsebembe kezdtem kotorászni, hátha van akkora szerencsém hogy magammal hoztam a...és igen itt van. Számhoz emeltem és meg gyújtottam a végét. Mélyet szívtam a cigarettábòl majd az összes gondommat belesürítve kifujtam a füstöt. Lábaim ki nyújtottam, még mindig a földön ültem, a macska követ bámulva, a kavicsokat piszkálva. Felhőket számoltam, vagy csak néztem ki a fejemből, míg az egész el nem éget és dobhattam ki csikket. Kicsivel jobban lettem, de ez nem látszott kívülről. Ahogy rám néztek az emberek, pillantásukból következtetve elég ramatyul festhettem. Nagy nehezen fel álltam a földről és elsétáltam a kis patakig, ami a csarnok előtt ékeskedett. Egyik nagyobb kőre lezuhanva bámultam a hullámzó víz tükröt, a fodrozodó hullámokat. Pár tavi rózsa úszott benne, kisebb nagyobb halak kíséretével,olyan nyugodt volt minden. A szatyrok csörgése nem keltett akkora ricsajt mint az épületben. A fülledt benti levegőt is fel váltotta a langyos szellő,  ami a hajam fujkálta. Pár percre becsuktam a szemem és arcom a nap felé fordítottam. Melegen tűzött. Egyre jobban elszakadtam a valóságtól, zuhanva egy feneketlen kútba. A fejemben hirtelen meg  elevenedett egy sor. 

"I will keep you from the world outside
I will never let you go
I will be the thing you dream about
Come to me and you will know"

{"Távol foglak tartani a külvilágtól
Sosem engedlek majd el
Rólam fogsz álmodni
Gyere hozzám és megtudod"}

Szeretem ezt a számot, de már régen nem hallgattam. Nem is èrtem hogy jutott ilyen hirtelen az eszembe. Majd a felismerès szinte fejbe vágott... Ez volt Niall csengő hangja. Mèg akkor mikor beszèlő viszonyba voltunk. Minden nap erre a dalra vártam, szinte mindig ez csengett a fejemben. Most meg itt ülök ès hallkan dúdoltam andalító dallamát, magamban kántálva a dalszöveget. Kezem saját útját járta. A semminek vezényelve, ritmusról-ritmusra. Magával ragadott.
Belemerűltem így hideg zuhanyként ért vissza zuhanni a könyörtelen valóságba, a tesvéremhez, Niall hoz.

   - Tudod mennyit kerestelek, ugye?- nézet mélyen a szemembe. Mint minden alkalommal most is átkoztam a genetikám, mert mogyoró barna szemekkel áldott meg. Egy vér, különböző színű szem. Csak én lehetek ekkora szerencsétlenség.

   - Nem, de nem is nagyon érdekel.- mondtam majd újra lehunytam szemeim és próbáltam kizárni, nem ment.

   - Neked mi a franc bajod van?- ült le mellém, idegesen maga elé motyogva.- Kirohantál, sírtál. Azt hittem ha kijövök normális választ kapok minden kérdésemre. 

   - Niall ez nem a média. A rideg valósággal nézel szembe fogad el,bunkó vagy.

   - Te meg elviselhetetlen.

   - Ezt eddig is tudtam.- erősen koncentráltam hogy ne sírjam el magam. Ajkamba harapva folytottam el a bennem dúló érzelmek tömkelegét, a fájdalmat.

   - Baba, kérlek néz rám.- hangja kétségbe esetten  csengett. - Kérlek!- könyörgött. Felé fordultam.

   - Gyerünk rúgj  belém egy utolsót. Aztán felejtsük el egymást még két évre. - suttogtam az arcába.

   - Menjünk haza!- biccentett maga mögé.

   - Nem, Niall. Szerintem nem hallodtad tisztán amit az elő...

   - Jól hallok. Gyere a kocsihoz.- nyújtotta felém a kezét. Buszozni semmi kedvem nem volt ilyen állapotban és Zayn biztos itthagyot így utolsó lehetőség képpen kenytelen voltam a bátyámmal menni a szürke BMW hez, baromi jó.
 Forró homlokom a jéghideg üveghez nyomtam és imádkoztam hogy beszélgetés nélkűl meg úszam az egész utat. Hátra pillantottam, a hátsó ülésre volt hajigálva a kabátom, táskám meg egy szatyor. Az utolsó dolgot kivéve minden az enyém volt. Ha nem hozta volna el biztos fent hagyom, aztán újra buszozhattam volna vissza. Legalább ennyi öröm. A kormány felőli ajtó is kinyílt majd hangtalan csapodással be is zárult. Niall bekötötte magát majd a kulcsával beindította az autót. Elmosolyodott és szólásra nyitotta a száját. 

   - Semmi kedvem hozzád.- morogtam, fejem vissza döntöttem az üveghez.

   - Ez biztos volt.


Csöndben néztem a mellettem elsuhanó tájat, fákat,házakat, családokat, gyerekeket, embereket. Minden egybe mosódva folytatta útját,míg itt megállt az idő. Percek lassan teltek mintha ezzel is csak engem akarnának idegesíteni. Mikor már azt hittem örökre az úton ragadtunk megálltunk egy ismerős ház előtt. Rá erősen kezdtem ki csatolni magam, míg az elmém már rohant a szobámba. Az más kérdés hogy össze csomagolt, nevet változtatott és elköltözött. Én csak egy hűvös szobára, egy Gayle Forman könyvre és egy forró teára vágytam.

   - Baba várj egy percet!- kiálltott utánnam Niall. Már majdnem elèrtem a szobám feketère festett ajtaját, de termèszetesen már megint el kell rontni az örömöm.

   - Mit akarsz?- csoszogtam vissza. Levette pulcsiját, cipőjét a szekrénybe rakta. Kulcsát a konyha asztalra dobta majd oda jött hozzám.

   - Kérlek, mondj valamit bele őrülök!- lehelte.

   - Csak nyugodtan.- rántottam meg a vállam. Közelebb lépett, alig egy méter választott el minket egymástól. Lassan fújta ki a levegőt majd kusza tincseibe vezette ujjait.

   - Hülye voltam. Rá jöttem. Jóvá akarom tenni, veled akarok lenni. Veszekedések, üvöltések nélkül. Elrontottam, nem is kicsit.

   - Örülök hogy rájöttèl!
  
    - Mit akarsz még?- tárta szét a karját.- Azt hogy elmeséljem mennyi álmatlan éjszakám volt nélküled? Hogy mennyiszer kellett vissza fognom magam mikor valaki 'Larát' említett? Hogy sírva számoltam vissza a tegnapi napig ? Vagy mit?- kérdezte homályos tekintettel. Nem tudtam mit mondani. Nem tudtam hova tenni azt a pillantást amit most kaptam tőle. Ezekkel a mondatokkal nem intézett el semmit, de mégis. Meginditott bennem valamit, amit már elveszetnek hittem. Jó tudni nem csak èn szenvedtem. S ezzel a tudattal nem tudtam mit kezdeni. Hiányzik. Èrintèse, puszijai, vèdelmezèse. Hiányzik Ő.

   - És én most mit tegyek ?- kérdeztem, elfojtott, sirástól remegő hanggal.

   - Csókolj meg!

3. We all are living in a dream

Hahihó:D 
Baromira unatkoztam így megírtam a következő részt! Első sorban nagyon nagy köszönet Petrának amiért buzditott és ellenőrzött minden nap. Második pedig...dobpergés...110 oldal megjelenítés volt az előző résznél...Whou. Köszönöm!❤
Jó olvasást! 
Pusszantás....      #IvI 

A szobámban ülök. A függönyök résein be sütő nap zavarja csak a bent lévő félhomályt. Tehetetlenül hanyatt dőlök a selymes, lila ágyneműmön, barna hajkoronám a párnámon pihen. Magam sem tudom mi van most velem. Több hangszórókból ugyan az a dallam üvölt, én meg csak kezemmel kisérem néha ki törő ütemét. A zene mindig is meghatározó része volt az életemnek. Ezen nőttem fel, ez tanított meg nevetni-sírni, vagy éppen a múlton merengeni. Vissza hozta a régi énem, aki önfeledten futott a füves pusztán nem törődve a talpa alatt lévő kis világgal, gallyakkal. Azt aki hajnalok hajnalán is nevetve ébredt, akit mindenki szeretett, akit mindenki ismert. Nem mese,  voltam ilyen is. Bármennyire is furcsa és idegen ez is én vagyok.
A basszus szólón keresztül is tisztán hallottam hogy kinyílt a bejárati ajtónk. Testrészeim egyre nehezebbek lettek, a levegőt is nehézkesen vettem. Szemeim kipattantak, lassan feltornáztam magam és hátam az ágy támlának döntöttem. Mintha egy rossz álomba lennék, félek a saját testvéremtől. Ujjaim közé vettem a paplant és morzsolni kezdtem. Sok féle feszültség levezető módszerem van, ez is egy közüllük. Levegő vételem normalizálódik mikor már vagy öt perce csend honol mind a nappaliban, mind a konyhában.

   - Lara!- Zayn? Hogy kerül ide? Azt se tudja hol lakok! De mégis ő az. Kint áll a bejárati ajtó előtt, a szekrénynek támaszkodva. Cipője fura hangot ad ahogy a parkettához ér, megfordul. Egy szó nélkül lép ki az ajtón és se szó se beszéd el futott.

   - Zayn! Zayn! Zayn!!- kiabáltam.-Zayn...


   -Hé!- rázta valaki a vállam. -Hé Lara! -szemeim kinyitottam és a próba terembe találtam magam. Zayn gugolt előttem, kezei a vállamon pihentek. Álmosan nézett rám, szemei karikásak voltak.

   - Minden rendben?- dörzsőlte meg arcát. Egyik kezével elengedte a vállam és fel vezette kipirult arcomra. Csak most vettem észre mennyire is fel zaklatott az álom. Magyarázata most ért el hozzám és varázs ütésre omlott össze előttem. Niall után mindenki el akar hagyni. A saját elmém is szaladna, csak sajnos ez lehetetlen így valótlan történetet kreált ezzel is az őrületbe kergetve.

   - Most már talán.-szipogva bólintottam. Megeresztet egy álmos, s ízig-vérig hamis mosolyt majd fel állt.

   - Húzodj arréb!- dobta mellém a plédjét. Mint aki nem értené amit mondott csak csöndben figyeltem, még a pulcsiját is mellém dobta.

   - Hahó!- lengette meg a kezét előttem. Látta hogy nem nagyon fogok meg mozdulni, így leült mellém. Térd hajlatom alá rakta egyik kezét, a másikkal a hátam támasztotta. Zsáknak éreztem magam, amint a kanapé végébe rakott. Összekuporodtam, most vettem észre mennyire is hideg van. Pulcsim ujját lejjebb húztam, szinte "bele kapaszkodtam ". Nyakam be húzva, fejem alá tettem jéghideg kezem és az ülő alkalmatosság szélének döntöttem a fejem. Lehunytam a szemem. Megpróbáltam elképzelni milyen lenne ha normális testvéri kapcsolatunk lenne Niallel. Együtt nyaralnánk, mehetnénk túrnézni, díjátadókra, megismerném a "csapatukat". Sokat hallottam róluk de sosem figyeltem oda. Senkit nem ismerek onnan ahonnan jön. Nem követtem a híreket, nem követtem őket. Nem érdekelt kik rabolták el a bátyám haragudtam, s a harag irányított.
újra felriadtam. Most nem egy álom miatt, eleve nem tudtam aludni. Ez az ébredés kicsit különbözött a többitől. Már nem fáztam. Meleg pléd volt rám terítve, a szőkés-fekete hajú  fiú pedig nekem dőlve, fejét az ölembe pihentetve pihegett. Mintha eddig dolgozott volna, teljesen kifáradt. Karjai maga mellett, hanyagúl lógatta le fele. Alkalmam adódott végig pillantani a tetoválásain. Mindig is tetszett az eféle

művészet. A motívumok, a képek, a tetoválok kreativitása. Nekem is van egy tetoválás a tarkómon. Talán egy éve varrathattam, sokat jelent. Azokban az időkben rengeteg rémálmom volt, temérdek. Sosem aludtam ki magam kellő képen, így a szemem alatt minden napos karikák virítottak. Többen megkérdezték mi lelt, de csak azt mondtam hogy a munka miatt vagyok nyúzott. Nem akartam hogy altatókkal, nyugtatókkal halmozanak el, magamtól akartam megoldani...és sikerült is, ezidáig. 

Álomfogó minta. Mindig is imádtam ezeket. Gyerek koromban sokszor kaptam szülinapomra, névnapomra vagy karácsonyra. Hittem bennük, ami így müködött is, természetesnek vettem hogy egyszer a testemre tetováljam. Biztos voltam magamban, s vagyok is.

¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥

Reggel! Már amennyire reggelnek lehet nevezni a hat órát. Mármint a hajnali hat órát, természetesen. A telefonom keltett, s ennek is a csörgése. Szemeim mint az ólom, nehezen akartak engedelmeskedni nekem, de meggyőztem. Kinyitódtak. Furcsán világos volt a terembe, marha jó. Pufogva dőltem vissza a fekete bőrkanapéra, a ma éjszakai ágyamra. Telefonom elhalkult majd teljesen át vettem a szoba csendjét. Hümmögve vissza tértem az álmaimhoz, próbáltam egybe olvadni velük. Vártam hogy felkaroljanak és ismeretlen tájakra kalauzoljanak, de nem történt semmi. Újra felharsant a már megszokott hang. Fájdalmasan felnyögtem ,mire az ölembe pihenő Zayn is mocorogni kezdett.

   - Vedd fel azt a sz@rt!- motyogta az ébredező személy. Egy már biztos, nem a reggelek embere. Én sem így igen fárasztó dolog volt kikelni a kényelmetlen, de annál inkább otthonos "ágy"-ból. Csoszogva vonszoltam magam a táskámhoz, amit az este folyamán az asztalra raktam. Neki döntöttem fához hasonlító testem és elkezdtem kotorászni. A csörgés erősödött, de még mindig nem akadt a kezembe az a készülék. Szinte mindent kipakoltam mire megtaláltam. Az ujjaim közt zümmögött tovább, egy névvel a kijelzőén.

   - Halo!- szóltam bele halál nyugalommal.

   - Hol az Istenbe vagy? Miért nem tudtad fel venni hamarabb? Baba komolyan mondom sírba teszel! Minden rendben?  Sietek mond hogy h...

   - Baromi vicces vagy!- kacagtam erőltetetten. Nagy ön kontrol kellett ahhoz hogy ne vágjam falhoz a telefont, amint meghallottam a hangját.

   -Részeg vagy?- érdeklődött.

   - Miért is?- kérdeztem vissza, a szoritásom egyre erősödött a készülék körül.

   - Mondj már valami értelmeset! Mi bajod?- csattant fel.

   - Nagyon érdekfeszítő az örlődésed. De az az egyetlen gond hogy nálam már elveszítettél mindent.

   - Na jól van. Hol vagy? Megyek oda....- így látatlanban is tudom hogy kulcsa után kezd kutatni. Szemöldökét összébb húzza úgy koncentrál most per pillanat a semmire. Mikor kisebb voltam mindig az ilyenkor össze gyűlt ráncaira csaptam. Nem nagyon, csak hogy kicsit megijedjen. Mindig el kapott, s csikizni kezdett, ezek után már minden simán ment, nem úgy mint most. Ez már sehogy se lesz olyan mint akkor.

   - Ne gyere ide.- sziszegtem miközben probáltam figyelmen kivűl hagyni a torkomnál lévő szorítóérzést.

  - Hé komolyan mondo...- rámcsapta a telefont, hát ez kész. Megpróbáltam lenyugtatni magam, mély levegőket venni, a nyakam hátcsó részét hűteni, de semmi nem vált be. Szinte láttam magam előtt ahogy füstől a fejem egy kávé fözőhőz hasonlóan. 

  - Jó reggelt pici lány!- dörmögött valaki mögöttem. Erős kezek öleltek át,otthon éreztem magam. Zayn nyakamba fúrta fejét, tisztán éreztem ahogy ki fújja a levegőjét. - Mi történt?

   - Idegroncs vagyok mi? -kérdeztem hiszti roham szélén táncolva.

   - Nem kicsit!- méregetett ferde szemmel. Meg adóan sóhajtottam és hagytam mindent a francba. Leraktam a készüléket az  asztalra és Zayn karjaiba döltem. Ebben a pillanatban itt találtam biztonságot. Talán csak egy másodpercre talán nem, most ez volt a jó. Sokszor éreztem már hogy Jó, de az igazat megvalva sosem volt őszinte. Sokszor kényszerből mondtam, sokszor unalmamban, sosem tiszta szívből. Most kezdem csak látni mennyit örlődtem ez idáig és ki tudja hol a vége.

Mindig áltattom magam azzal hogy nem változtam, aztán rá kell jönnöm hogy, de igen is változtam, s nem pozitívan. Némán álltunk, én merengve ő meg csak a távolba bámulva mikor is kivágódott az ajtó. Zayn ujjai először megfeszültek a derekam körül majd elrántotta azt onnan. Háttal álltam a vendégünknek, de 100%- ra tudtam ki az.

-Niall??!