3. We all are living in a dream

Hahihó:D 
Baromira unatkoztam így megírtam a következő részt! Első sorban nagyon nagy köszönet Petrának amiért buzditott és ellenőrzött minden nap. Második pedig...dobpergés...110 oldal megjelenítés volt az előző résznél...Whou. Köszönöm!❤
Jó olvasást! 
Pusszantás....      #IvI 

A szobámban ülök. A függönyök résein be sütő nap zavarja csak a bent lévő félhomályt. Tehetetlenül hanyatt dőlök a selymes, lila ágyneműmön, barna hajkoronám a párnámon pihen. Magam sem tudom mi van most velem. Több hangszórókból ugyan az a dallam üvölt, én meg csak kezemmel kisérem néha ki törő ütemét. A zene mindig is meghatározó része volt az életemnek. Ezen nőttem fel, ez tanított meg nevetni-sírni, vagy éppen a múlton merengeni. Vissza hozta a régi énem, aki önfeledten futott a füves pusztán nem törődve a talpa alatt lévő kis világgal, gallyakkal. Azt aki hajnalok hajnalán is nevetve ébredt, akit mindenki szeretett, akit mindenki ismert. Nem mese,  voltam ilyen is. Bármennyire is furcsa és idegen ez is én vagyok.
A basszus szólón keresztül is tisztán hallottam hogy kinyílt a bejárati ajtónk. Testrészeim egyre nehezebbek lettek, a levegőt is nehézkesen vettem. Szemeim kipattantak, lassan feltornáztam magam és hátam az ágy támlának döntöttem. Mintha egy rossz álomba lennék, félek a saját testvéremtől. Ujjaim közé vettem a paplant és morzsolni kezdtem. Sok féle feszültség levezető módszerem van, ez is egy közüllük. Levegő vételem normalizálódik mikor már vagy öt perce csend honol mind a nappaliban, mind a konyhában.

   - Lara!- Zayn? Hogy kerül ide? Azt se tudja hol lakok! De mégis ő az. Kint áll a bejárati ajtó előtt, a szekrénynek támaszkodva. Cipője fura hangot ad ahogy a parkettához ér, megfordul. Egy szó nélkül lép ki az ajtón és se szó se beszéd el futott.

   - Zayn! Zayn! Zayn!!- kiabáltam.-Zayn...


   -Hé!- rázta valaki a vállam. -Hé Lara! -szemeim kinyitottam és a próba terembe találtam magam. Zayn gugolt előttem, kezei a vállamon pihentek. Álmosan nézett rám, szemei karikásak voltak.

   - Minden rendben?- dörzsőlte meg arcát. Egyik kezével elengedte a vállam és fel vezette kipirult arcomra. Csak most vettem észre mennyire is fel zaklatott az álom. Magyarázata most ért el hozzám és varázs ütésre omlott össze előttem. Niall után mindenki el akar hagyni. A saját elmém is szaladna, csak sajnos ez lehetetlen így valótlan történetet kreált ezzel is az őrületbe kergetve.

   - Most már talán.-szipogva bólintottam. Megeresztet egy álmos, s ízig-vérig hamis mosolyt majd fel állt.

   - Húzodj arréb!- dobta mellém a plédjét. Mint aki nem értené amit mondott csak csöndben figyeltem, még a pulcsiját is mellém dobta.

   - Hahó!- lengette meg a kezét előttem. Látta hogy nem nagyon fogok meg mozdulni, így leült mellém. Térd hajlatom alá rakta egyik kezét, a másikkal a hátam támasztotta. Zsáknak éreztem magam, amint a kanapé végébe rakott. Összekuporodtam, most vettem észre mennyire is hideg van. Pulcsim ujját lejjebb húztam, szinte "bele kapaszkodtam ". Nyakam be húzva, fejem alá tettem jéghideg kezem és az ülő alkalmatosság szélének döntöttem a fejem. Lehunytam a szemem. Megpróbáltam elképzelni milyen lenne ha normális testvéri kapcsolatunk lenne Niallel. Együtt nyaralnánk, mehetnénk túrnézni, díjátadókra, megismerném a "csapatukat". Sokat hallottam róluk de sosem figyeltem oda. Senkit nem ismerek onnan ahonnan jön. Nem követtem a híreket, nem követtem őket. Nem érdekelt kik rabolták el a bátyám haragudtam, s a harag irányított.
újra felriadtam. Most nem egy álom miatt, eleve nem tudtam aludni. Ez az ébredés kicsit különbözött a többitől. Már nem fáztam. Meleg pléd volt rám terítve, a szőkés-fekete hajú  fiú pedig nekem dőlve, fejét az ölembe pihentetve pihegett. Mintha eddig dolgozott volna, teljesen kifáradt. Karjai maga mellett, hanyagúl lógatta le fele. Alkalmam adódott végig pillantani a tetoválásain. Mindig is tetszett az eféle

művészet. A motívumok, a képek, a tetoválok kreativitása. Nekem is van egy tetoválás a tarkómon. Talán egy éve varrathattam, sokat jelent. Azokban az időkben rengeteg rémálmom volt, temérdek. Sosem aludtam ki magam kellő képen, így a szemem alatt minden napos karikák virítottak. Többen megkérdezték mi lelt, de csak azt mondtam hogy a munka miatt vagyok nyúzott. Nem akartam hogy altatókkal, nyugtatókkal halmozanak el, magamtól akartam megoldani...és sikerült is, ezidáig. 

Álomfogó minta. Mindig is imádtam ezeket. Gyerek koromban sokszor kaptam szülinapomra, névnapomra vagy karácsonyra. Hittem bennük, ami így müködött is, természetesnek vettem hogy egyszer a testemre tetováljam. Biztos voltam magamban, s vagyok is.

¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥

Reggel! Már amennyire reggelnek lehet nevezni a hat órát. Mármint a hajnali hat órát, természetesen. A telefonom keltett, s ennek is a csörgése. Szemeim mint az ólom, nehezen akartak engedelmeskedni nekem, de meggyőztem. Kinyitódtak. Furcsán világos volt a terembe, marha jó. Pufogva dőltem vissza a fekete bőrkanapéra, a ma éjszakai ágyamra. Telefonom elhalkult majd teljesen át vettem a szoba csendjét. Hümmögve vissza tértem az álmaimhoz, próbáltam egybe olvadni velük. Vártam hogy felkaroljanak és ismeretlen tájakra kalauzoljanak, de nem történt semmi. Újra felharsant a már megszokott hang. Fájdalmasan felnyögtem ,mire az ölembe pihenő Zayn is mocorogni kezdett.

   - Vedd fel azt a sz@rt!- motyogta az ébredező személy. Egy már biztos, nem a reggelek embere. Én sem így igen fárasztó dolog volt kikelni a kényelmetlen, de annál inkább otthonos "ágy"-ból. Csoszogva vonszoltam magam a táskámhoz, amit az este folyamán az asztalra raktam. Neki döntöttem fához hasonlító testem és elkezdtem kotorászni. A csörgés erősödött, de még mindig nem akadt a kezembe az a készülék. Szinte mindent kipakoltam mire megtaláltam. Az ujjaim közt zümmögött tovább, egy névvel a kijelzőén.

   - Halo!- szóltam bele halál nyugalommal.

   - Hol az Istenbe vagy? Miért nem tudtad fel venni hamarabb? Baba komolyan mondom sírba teszel! Minden rendben?  Sietek mond hogy h...

   - Baromi vicces vagy!- kacagtam erőltetetten. Nagy ön kontrol kellett ahhoz hogy ne vágjam falhoz a telefont, amint meghallottam a hangját.

   -Részeg vagy?- érdeklődött.

   - Miért is?- kérdeztem vissza, a szoritásom egyre erősödött a készülék körül.

   - Mondj már valami értelmeset! Mi bajod?- csattant fel.

   - Nagyon érdekfeszítő az örlődésed. De az az egyetlen gond hogy nálam már elveszítettél mindent.

   - Na jól van. Hol vagy? Megyek oda....- így látatlanban is tudom hogy kulcsa után kezd kutatni. Szemöldökét összébb húzza úgy koncentrál most per pillanat a semmire. Mikor kisebb voltam mindig az ilyenkor össze gyűlt ráncaira csaptam. Nem nagyon, csak hogy kicsit megijedjen. Mindig el kapott, s csikizni kezdett, ezek után már minden simán ment, nem úgy mint most. Ez már sehogy se lesz olyan mint akkor.

   - Ne gyere ide.- sziszegtem miközben probáltam figyelmen kivűl hagyni a torkomnál lévő szorítóérzést.

  - Hé komolyan mondo...- rámcsapta a telefont, hát ez kész. Megpróbáltam lenyugtatni magam, mély levegőket venni, a nyakam hátcsó részét hűteni, de semmi nem vált be. Szinte láttam magam előtt ahogy füstől a fejem egy kávé fözőhőz hasonlóan. 

  - Jó reggelt pici lány!- dörmögött valaki mögöttem. Erős kezek öleltek át,otthon éreztem magam. Zayn nyakamba fúrta fejét, tisztán éreztem ahogy ki fújja a levegőjét. - Mi történt?

   - Idegroncs vagyok mi? -kérdeztem hiszti roham szélén táncolva.

   - Nem kicsit!- méregetett ferde szemmel. Meg adóan sóhajtottam és hagytam mindent a francba. Leraktam a készüléket az  asztalra és Zayn karjaiba döltem. Ebben a pillanatban itt találtam biztonságot. Talán csak egy másodpercre talán nem, most ez volt a jó. Sokszor éreztem már hogy Jó, de az igazat megvalva sosem volt őszinte. Sokszor kényszerből mondtam, sokszor unalmamban, sosem tiszta szívből. Most kezdem csak látni mennyit örlődtem ez idáig és ki tudja hol a vége.

Mindig áltattom magam azzal hogy nem változtam, aztán rá kell jönnöm hogy, de igen is változtam, s nem pozitívan. Némán álltunk, én merengve ő meg csak a távolba bámulva mikor is kivágódott az ajtó. Zayn ujjai először megfeszültek a derekam körül majd elrántotta azt onnan. Háttal álltam a vendégünknek, de 100%- ra tudtam ki az.

-Niall??!