7. Kicsikéim

  Helloka Everybody...
Tudom tudom rengeteget késtem de... Sok tanulás, sok lecke, sok minden blablablaaa... ( Most is tanulási időben írok :'D.
Ezeken kívűl az előző rész után kaptam egy csodálatos kis üzenetet Horváth Vivien-től, ami szív melengető és nagyon ösztönzőre sikerült. Köszönöm.
Na de most jó olvasást...Pusszantás
                                                 #IvI


James Bay - Let It Go

- Ez biztos valami hülye vicc!- mondom már huszadjára az  elmúlt fél órában. Nem vagyok képes felfogni ezt itt mind, valami elírás lehet vagy én olvastam félre biztos. Lehetetlen, Niall a vérbeli testvérem és ez sosem fog megváltozni, se ma, se holnap. Minden amit eddig tudtam, éreztem, tapasztaltam tőle kaptam. Nem anyától, nem apától még a nagy szüleim se néztek oly' sokat felém, csak ő. Hihetetlen mekkora kötöttség van köztünk, s erre én csak most jöttem rá. Vissza gondolva ha nem lenne, én se lennék az aki valójában is vagyok.

   - Szerintem kicsit magadra hagylak... Kint leszek!- nyúl a karom után, de aztán meg gondolja magát és keserű mosoly kíséretében elindul kifele. Nem hiszem hogy a csend most jót tenne, se nekem, se neki. Sose vágytam már ennyire a társaságára, szinte fáj ahogy nézem hogy egyre jobban  távolodik tőlem.

   - Ni ne, ne menj ki!- furán méregetett, nem hibáztatom én sem értem magam. A ráncok újra megjelennek a homlokán, amivel sokkal idősebbnek tűnik. Sosem láttam igazán mérgesnek vagy szomorúnak, az az icike-picike mosoly mindig ott csücsült a szája sarkában, ajka mindig felfelé görbültek, szemei mindig vidáman csillogtak. De most mintha megváltozott volna. Keserű ábrázatától fel áll a hátamon a szőr, aggódó ráncai teljesen elfedik hibátlan arcát. Bárcsak minden könnyebb lenne.

   - Biztos vagy benne?- kérdezi bizonytalanul. Lábai akarata ellenére felém sodorják, de homloka most is  gyűrött. Még mindig a márvány pultnál állok, helyem nem nagyon változtattam. Körmeimmel a furcsa mintákat rajzolom át, szemeim is ezekre szegezem, beszélni is csak a pultnak beszélek, szinte a semminek. Fejem csak akkor emelem fel mikor megérzem közelségét. Szorosan mögöttem áll, talán egykét centi lehet köztünk. Hallom egybe függő szuszogását, egyenletes szív verését és elfog az az érzés hogy haza értem. Eddig mindig is azt hittem a vér kötelez ennyire hozzá, a testvéri szeretet ami nélkül felnőni lehetetlen, de most mintha más lenne. Hátra fordulva szorosan magamhoz húzom és megölelem. Érzem ahogy két lépést hátrál mintha megütöttem volna, ösztönösen húzódnék el de karjai körém fonódnak mint a kerti futó növény szálai a kő kerítésre. Homlokát a vállamnak dönti ,szempilláit érezem a nyakamon. Amint ajkai is csatlakoztak a pilláihoz kirázott a hideg.

   - Annyira szeretlek!- meleg lehelete megcsapta arcom, de bármennyire is felmelegített a testem annál jobban fagyott meg a kijelentésétől. Sokszor mondtuk egymásnak így nem kellene ezen ki akadnom, de ez valahogy más. Megindított bennem valami olyat amit nem nagyon éreztem még. Kívántam.
 Eltoltam magamtól majd gondolkodás nélkül ajkaihoz nyomtam a sajátjaim.  Hirtelen tettem miatt felnyögött, s szorosabban tartott. Időm se volt végig gondolni mit teszek, utat adtam neki. Nyelve egybe forrt az enyémmel, testem teljesen az övéhez nyomódott. Felsóhajtottam ahogy végig simított a mellkasomon. Éreztem ahogy pólom alját piszkálja, hideg ujjai az alhasamon siklanak végig. Hirtelen ragadta meg a derekam és emelt a konyhapultra. Szőke tincseit megragadva húztam közelebb magamhoz, szinte teljesen nekem feszült. Kék írisze eltűnt a fekete pupillájában, mohón faltuk egymás ajkait. Már teljesen kezdtem elveszíteni a fejem, nem létezett más csak ő, csak én, csak mi, ketten. Egyre mélyebben zuhantam a feledésbe, nem érzékeltem a külvilágot!
Egy hangos üdvrivalgás, egy kert kapu könyörtelen nyikorgása, egy vagy több lépés.
Másodpercek alatt engedtük el egymást, lihegve, zihálva. Niall homlokán csillogtak az izzadság cseppek, a lámpa fénye alatt a szemei a szokásosnál is szebbek voltak.

   - Kicsikéim!- kivágódott az ajtó és anyám tipegő léptekkel sietett be az elő szobába. Mögötte apu táskákkal, bőröndökkel, szatyrokkal meg még sok magára akasztható dologgal lépdelt hozzánk. Már mint hozzám. A "bátyám" szőrén szálán eltűnt, köszi Niall!

   - Anya! Apa!- a hangom a szokásosnál is hamisabban csengett, hálát adok az égnek hogy hallásuk már nem a régi.
Niallra van most szükségem nem rájuk, nem értem mit keresnek itt. Az én házam, nem az övék. Na jó ez csak félig meddig igaz, de akkor is, beszálltam a lakbérbe. Bérelhetnék a világ másik részén is valami lakást, de ehhez a házhoz rengeteg emlék köt. Az utak amiken első lépéseim tettem meg, a járdák még mindig kerék nyomosak a biciklimtől, a térdemen lévő lila,kék,zöld foltok még mindig élénken élnek bennem. Ez a ház az én könyvem, életem története.

   - Hogy vagy drágám? Minden rendbe itthon?- kérdezte apa miközben lerakta az étkező asztal mellé a csomagokat. Észre se vettem hogy ennyire belemerültem a saját gondolataimba, még inkább nincs kedvem velük jó pofizni. Ez az érzés hasonló mint amit az első fotózásom tapasztaltam. Milyen boldog is voltam, talán ez az egyetlen különbség a mai és az akkori nap között. Az első fényképezésre Niallel mentünk, nagy csarnok kis újoncok. Bármennyire is vártam annál jobban pánikóltam mikor oda értünk. Niall rángatott be a kis ajtón keresztül egy  szobába, s állított be a fehér vászon lepedő elé. Mikor szembe fordultam az ott össze rittyentett "szakmák gyöngyeivel" már tudtam nem fogom őket szeretni. Az összes úgy méregetett mint valami festményt, körbe jártak majd egy sminkesnek felállított asztalkához vittek. Nem volt életem legszebb napja, de mégis megszerettem ezt a "munkát".

  - Kicsim!- rángatott vissza a valóságba azon belül a konyhába apu hangja élesen csengett, össze ugrottam. Nagyot fújva a legrosszabbra felkészülve vonszoltam ólom testem oda ahol apa állt.

   - Ez mi az isten?- kérdeztem leginkább magamtól. A konyha sarkában szilánkok csücsültek, nem is akár milyenek, nagyi tányérjának darabjai voltak azok. Apára néztem tudtam mennyit jelent neki ez a tárgy, elfogott a félsz.

  - Niall! - kiáltottam- Niall!- futottam a fürdő fele. Valahogy sejtettem hogy ott lesz. Dörömbölni kezdtem az ajtón. Saját magam is idegesítettem már a kopogásommal, mire kinyílt az ajtó.- Niall! Mi van a konyhá...- mondatom nem tudtam befejezni, megragadta a csuklóm és erőteljesen berántott a fürdőbe. Az ajtónak nyomott de még mielőtt bármit csinálhatott volna el löktem magamtól. Nem akartam rá nézni, nem lett volna jó vége így inkább elnéztem mellette, oda beszéltem.

   - Mit csináltál Horan nagyi tányérjával?

   - Én semmit...

   - Ne hazudj. -ráztam a fejem.- Mi volt az a csattanás? Emlékszel te... Mikor elmentem Zaynnel...

   - Bazki.-kiáltott fel, majd idegesen homlokára tette kezét, fel s alá járkált a fürdőbe. Míg magát ostorozta volt időm végig nézni rajta, ki kellett használnom ezt az időt.
Szőke haja vizesen tapadt a homlokára, arca még mindig nedves volt. Egy törölköző logót lazán a derekán, azt itt véget ért a testét takaró ruhák felsorolása, nem volt rajta más.

   - Szedd össze magad.- suttogtam, oda hajoltam az arcához de megráztam a fejem és elfordultam. - Lent találkozunk.- mosolyogtam és már az ajtónak támaszkodva próbáltam biztosan megállni a lábamon. 

   - ...örülök hogy meg ismerhetem fiatal ember...- kaptam el fél fülel a konyhából kiszűrődő beszélgetés foszlányt. Magamban imádkozva sétáltam a helyiség felé, előre félve az ismeretlen ismerőstől. Hallottam amint a fürdő ajtaja is kinyilik, hogy ebből mi lesz.

   - Kicsim, nem is mondtad hogy van barátod.- vigyorgott elégedetten anyu. A háta mögül felbukkanó Zayn minden kérdésemre választ adott, a rohadt életbe.

   - Zayn- kiáltottam fel, de még az én fülemet is sértette a név hamis csengése.

   - Kicsi lány- Zayn elkapta a derekam és maga elé rántott. Minden erőm össze szedve próbáltam kievickélni szorosan tartó karjai közül, de nem kell mondanom hogy nem jártam sok sikerrel. Száját az enyémekre tapasztotta innen nem volt menekvésem. Anyumék öröm ittasan tapsikoltak mögöttük, tekintetem össze kapcsolodott Niallével, ne csak ezt ne kérem...