Hihetetlen, én is tudom, de sikerült hamar hoznom új részt. Három bejegyzésem megtekintése is túl lépte a száz megtekintést amit nagyon köszönök. Észrevételeket, javításokat kommentbe várom. Örök Hálám...
Puszantás... #IvI
Smaragzöld szemek. Göndör haj. Piros, gyönyörűen egymásra simuló ajkak. Aztarohadt...
- Szia, nem tudom jó helyen járok-e, Niall Horan lakását keresem.- lassan formálta a szavakat, hangja mély volt, szinte zengett. Kezével az ajtót támasztotta, fején kalap pihent, lába keresztbe. Fekete csőfarmert viselt,ami ki hangsúlyozta vékony, de annál inkább vadító látványt nyújtó lábait. Inge felső három gombja ki volt gombolva, tiszta mellkasa akaratlanul vonzza a tekinteteket. Egyetlen egy bőrönd pihent mögötte, melyet lazán a kavicsos útra helyezett.
Szája féloldalas kaján vigyorra húzódott amint észre vette, hogy igen részletesen feltérképeztem az elém táruló látványt. Felkapartam az állam a padlóról, megköszörültem a torkom és próbáltam összeszedetten válaszolni.
- Hello, hali mármint szia - Én és a fogyatékkoság azonos jelentésé váltunk abban a percben. Nem csodálom. - Igen, Niall itt lakik. - El nyomtam a magamba dúló Niall ellen fordított érzelmeim és mosolyogva arrébb álltam. Köszönve elment a csomagjáért, intett valaminek majd mosolyogva elindult befelé. Mivel nem kint álltam az udvaron kihajoltam a taxit keresve, de az már eltűnt helyette csak ájuldozó szomszéd asszonyokat láttam. Megakadt a szemem Marie-n és a kis Jordan-en. Sértődötten felkiáltottam.
- Jordan, te is? Kicsim 4 vagy!!!
- Anya aszt monyta...- Marrie sietősen kapott Jordan felé, a csöppség nem tudta befejezni mert 1. A szókincse nem volt annyira bő, 2. Az anyja felkapta és benyomta a házba.
- Gyerekek- legyintett majd be sietett a kislány után. Nevetve a fejem ráztam és néztem a nőt, ahogy magyarázkodik a férjének az előbb történtekről. A pici ártatlan szemeket meresztett anyjára miközben egy piros ruhás labrador plüsst nyújtogatott felé. Mindig is irigykedtem az anyákra. Át akarom élni a fájdalmat, a depressziót, az alvatlanságot, a fáradságot mindezt egy ilyen teremtményért ,aki vagy lány vagy fiú, vagy apjára hasonlít vagy anyjára, vagy hasfájós vagy csöndes ,vagy jó alvó vagy éjjeli bagoly, vagy élettel teli vagy szenvedős, vagy allergiás vagy nem. Pakolni szeretnék ,utazni hatszáz bőrönddel, húszféle kaját főzni, felvakarni a koszos földről, vásárolni. Milyen szép is lenne. De hát itt vagyok én és az elcseszett életem. A testvéremről kiderült, hogy valójában semmi köze hozzám vagy a családomhoz. Zayn egy seggfej, nem lehet ezen mit szépíteni. Én meg csak úgy vagyok lassan már élet célom se lesz nem hogy életem. Eddig mindig pofára estem, minden szerelembe, ellöktek és zuhanni hagytak. Majd hitegettek fel állítottak, és pár perc után újra a port szagoltam.
- Hé - Hirtelen vissza csapódtam a valóságba, meg az ajtónak . Ijedtembe neki ugrottam a bejárati kapunak, melynek a fémkeretébe bevertem a bokám ezt követően bukdácsolva leugrottam a lépcsőnkről egyensúlyom elvesztve a fűre zuhantam, mint valami krumplis zsák. Igazán szexi látványt nyújthattam a földön vergődve,a fehér pólómmal mi tetőtől talpig sárosan tapadt rám. Kerti törpéket megszégyenítő szépséggel pattantam fel s csúsztam meg újra a kitaposott gyepen.
- A büdös életbe - szitkozódtam az orrom alatt miközben, fel-le ráztam a kezem hátha kevesebb szutyok tapad rám dehát ezzel csak magamat hitegettem, olyan voltam mint valami malac. Szerencsétlenkedésem közben fel figyeltem az igencsak hangos röhögésre. A fürtös ósszegörnyedve visongott mellettem szinte fuldokolva. Kedvem támad letámadni, rá ugrani, leteperni mint ahogy ...mint ahogy régen Niall-elt. Hányszor kellett nekünk mosni a koszos ruháink mert nem fért a többi mosatlanhoz, vagy mert anya kijelentette hogy ő hozzá nem ér. Hányszor aludtunk kint mert áradt belőlünk a bűz, hányszor mosakodtunk slaggal a kertbe mert azt mondták bene merjük tenni a lábunkat a lakásba. Életem legszebb a része a gyerekkor volt. Megkaptam azt amit most nem találok: az őszinte szeretetet.
Elég Lara, nincs álmodozás. Elmúlt aminek el kellet meg kell tanulnom elengedni azt ami csak fájdalmat okoz. Nem kapaszkodhatok mindig a tövises rózsába miközben szebbnél szebb virágok virítanak a néhol árnyékos, de annál bizarabb ország úton.
Megráztam a fejem, ezzel csak azt értem el hogy a koszos, ragacsos fürtjeim az arcomba vágódtak, csak nem kiütötték a szemem. Letöröltem a szemem alatti sár darabkákat és véglegesen neki lódultam. Lábam magam alá húztam majd kiegyenesedtem, de bármennyire is bíztam magamba az egyensúlyom megint cserben hagyott. A talpam alól kicsúszott a talaj. Marha jó. A nadrágom alja érintette a pocsolyát, aztán itt megálltam. Valaki elkapta a karom. Biztos kezek emeltek ki az "árokból" a partra majd terítettek száraz anyagot a hátamra.
- Harry fogd be inkább segíts neki - lökött előre a "drágaegyetlenmegmentő" míg a puli mármint ha jól értettem akkor Harry oda vonszolta a testét mellém. Újabb hülyével kell megvívnom a harcom, mintha nem lenne normális életem. Ja várjunk nincs is. A még mindig fuldokló hapsi átkarolta a vállam és ott kacagott tovább, magát néha néha a nyugtatva az újabban kitörő rohamoktól. Remek. Nem tudom hova indult, de egy biztos nem a jó irányba haladt. Mikor átléptük a szomszéd virágos kertjét, elegem lett a járkálásból.
- Harry igaz?- fordultam felé.
- Úgy, bizony.- bólogatott hevesen.
- Na akkor drága Harrynk figyelmeztetni szeretném...
- Tegezz csak, drágám.- vigyorgott, bennem meg felment a pumpa.
- Kuss! - üvöltöttem centikre azt arcába, ezt követően melkason löktem. - Ritka bunkó, velem ne jó pofizz meg amúgy is ki a franc vagy? Fogd vissza magad meg azt a csöppnyi szád mert se perc alatt kicsaplak, mint szél az ablakot. Értve vagyok? A szépség múlandó kicsim és csak tud nálam nem sok mindent fogsz ezzel elérni. Neked se ártana egy kis dagonya nem gondolod? - asszem abban a percben jött ki belőlem minden stressz amit az nap felhalmoztam magamban. Füstölögtem mint valami kémény ömlöttek belőlem a szavak. Végszóra erősebbet taszajtottam a vállán mire Josh bácsi kerti tavába zuhant. A szomszéd házban világos lett. A kis tacsi ugatásba kezdett én meg nyakamba szedtem a lábam és meg sem álltam hátsó kertünkig. Még hallottam Josh bácsi "jó estét fiatalember úszkálunk,úszkálunk" mondatát és sírva nevetve vetettem magam a földre. Miután sikerült sértetlenül felállnom véglegesen be mentem a lakásba. Gyors zuhany majd bevonszoltam magam a SAJÁT ágyamba ami a SAJÁT szobámba volt. Milyen szép is az élet a haraggal....
¥¥¥¥¥
Hat nap telt el. Hat. Mintha nem ismerne, elmegy mellettem az utcán, a házban, mindenhol. Senki vagyok. Harryvel tölti a napjait, én meg...csak úgy. Néha Gigi át jön vagy én megyek hozzá, tehát nagyjából semmit nem csinálok. Ja és Zayn és Gigi mostantól egy pár, hurrá hurrá. Aranyosak, édesek meg ezeknek a szavaknak a szinonimái, de Zayn még mindig nem nőt a szívemhez és szerintem egy hamar nem is fog. Együtt dolgozunk, elviseljük egymást de én nem keresem őt és ő se engem ha nem kell. De térjünk vissza ahhoz a személyhez aki miatt a régi fa házba gubbasztok hajnalok hajnalán fotó albumokkal körül bástyázva, zsebkendőkkel keveredve, puffadt arccal. Ezt a helyet belepte a por, képregények lógnak a fa deszkákon, zsírkréták és vízfestékek szanaszét hajigálva, megpépesedve, penészesen. 17 évesen festettem vele utoljára."Mindig velem lesz, még ha nem is teljesen."-állt az ajtó alatt kifeszített lapon.
Magamhoz szorítottam a lapot. Érzem az akkori bánatom, érzem a zaklatottságom, a haragom, a könnyeim...a szerettem.
Megnyikordult a létra, a papír az ölembe hullott, lábfejem combom alá húztam. Elnyűtt pulcsim ujjába töröltem könnyes arcom, és tenyerembe hajtottam a fejem. Egy rakat szerencsétlenség vagyok...
Fel emeltem fejem, majd újra a kezembe hullott. Ezt eljátszottam még egy párszor mire látszólag megnyugodtam, bár ennek ellenére belül zakatoltam.
- Lar itt vagy?- ásított Niall az ajtó túl oldalán. Bólintottam bár tudtam, hogy nem láthatja, még egyszer megtöröltem a szemem majd össze szedelőzködtem. Fel nem pillantva másztam ki a házból, Ni-t megkerülve le a létrán. Mikor lábaim földet értek meg ragadtam a karom.
- Beszélni szeretnék veled.
Le ráztam magamról karját és újra meg indultam.
- Nem lehetsz életed végéig ilyen velem. Meg kell magyaráznod.- kiálltotta.
- Mégis mit?- suttogtam a házat bámulva.
- Ezt az egészet.
Tenyere közre fogta a csuklom.- Mi van velünk? - suttogta.
- Semmi.- rántottam meg a kezem, de túl szorosan fogta.
- Baba, ne játszd ezt. Kérlek. Mi van velünk?- hangja kimért, tiszta volt. Magamnak is feltettem már ezerszer ezt a kérdést, és igen a választ én is keresem mert valahol a távol múltban ragadt, megemészthetetlenül. Mi van velünk?! Mi lenne, ha nem fájdalmas tehetetlenség, hazugság, esetlenség, kinlódás. Asszem ennyi, egyenlőre.
- Szerinted? Magyarázd meg te!- csattanok fel.
- Szeretném azt hinni hogy minden rendben, de nem tehetem mert hisztis vagy. Felkapod a vizet és rohangálsz mint valami kisgyerek akinek nem vettek fagyit. De ha megmagyaráznád mehetnénk a magunk útjára.
- Mehetnénk a magunk útjára mi? Szép álom lenne...- éreztem a gombócot a torkomba, a levegő vételem akadozott és zihálással keveredett. Niall idegesen toporgott, kezét tarkójára szorította.
- Akkor válaszokat várok. - kezeim közül kihullottak a plédek, füzetek, lapok. Szemem könnyek lepték el, hajamból kihullott a fekete szatén kendő. Ábrázatom szerencsétlenségről szánalmasra változott.
- Tudod mit? Beszélek. Sajnálom. Sajnálom, hogy szükségét éreztem a közelségednek. Sajnálom, hogy inkább hisztiztem a nyomorult megrendezett mosolygásom helyett. Sajnálom, hogy kiállhatatlan liba vagyok. Sajnálom, hogy nem vagyok kedved szerinti topmodell, hogy minden nap látnod kell, hogy nem merek a szemedbe nézni. Sajnálom, hogy gyáván megfutamodok, hogy szerencsétlenség vagyok. De tudod mit sajnálok a legjobban?!- letöröltem a némán ereszkedő könnyeim.- Hogy veled kellett felnőnöm.
A csend fül síketítő lett a kiabálásom után. Szememből megállíthatatlanul ömlöttek a sós cseppek, most utoljára engedem el őt. Engedem hogy lásson darabokra esni. Ez már a második ilyen alkalom és harmadik nem lesz.
Egy vézna nyekkenés, egy magába roskadt lánybábu, egy szőke kisfiú, egy felnőtt Niall, egy meg rekkent sors.
- Erről mért nem tudtam?- vészjoslóan megtört volt hang felszíne.- Ha szóltál volna minden olyan egyszerű, könnyebb, szebb lenne. Hiszel nekem? Még nem veszett el minden, Baba én...
- De pontosan elveszett minden. Nem érted?
- Baba.
- Együtt vagyok Harryvel...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése