Igen, sikerült megírnom az új részt:D
Régen volt rész ezért kárpótlásul, meglepinek írtam egy másik szemszöget.
Emellet szeretném megköszönni a feliratkozást Virág Szabónak. nagyot sokat jelent nekem.
Jó olvasást <3
#IvI
#NiallJamesHoranszemszög
Zara Larsson- Uncover
Motoszkálásra ébredek, mint nagyjából minden nap. Nyakam zsibbadt, végtagjaim a kanapé mellett lógnak. A takaró is a földön lelte meg hazáját így dideregve, kővé fagyva ülök fel. Szemem megdörzsölöm hátha hat valamit és varázs ütésre a jelenbe találom magam ténylegesen, mert csak testileg vagyok ott ahol vagyok. Kell pár perc míg magamhoz térek és kikászálódok az "ágyamból" és a fürdőbe vonszolóm nehéz tagjaim. Felcsapom a villanyt, mely szinte azonnal kiégeti a szemem. Tapogatózva tántorgok be a helyiségbe majd a csapnak támaszkodva próbálok meg ébredni. Hideg vízzel hintem be az arcom, valamilyen szinten segít. Beletúrok kusza szőke hajamba hátha életet lehelek bele ezzel a mozdulattal, de semmi. Rohadt jó. Vissza mászok az előszobába, azon keresztül a konyhába ahol Ő tevékenykedik. Istenem, még reggel is gyönyörű. Halovány, napot nem látott bőre egybe olvad a fehér pólóval amit visel, haja lazán lóg le a vállán és teljesen kitűnik sápadt arca mellett amelyet most nem takar smink. Ilyenkor érzem azt hogy ismerem. Ez a két év szörnyen sok idő volt és úgy érzem elvesztettem. De most mintha tényleg ő lenne ő.
Nem vett észre, háttal áll nekem. Fülében a korom fekete fülhalgatója, amiben dübörög a zene. Éppen vajjal keni a pirítósát amit az imént kapott ki a pirítóból. Teste a zene ritmusára mozog, csípője ide oda ringatózik. A pultnak támaszkodom és nézem ezt az elbűvölő lányt. Olyan tiszta és hibátlan, tökéletes. Szemeimmel szinte felfalom, úgy vizslatóm. Csak egy póló meg egy alsónemű takarja testét, édes istenem miért büntetsz.
Sóhajtok egyet és el indulok felé, majd mindkét kezemmel ki húzom mindkét oldaláról a fülesét. Kicsit meg ugrik, ezzel a lendülettel a füléhez is kap de nem fordul meg.
- Jó reggelt baba!- motyogom a füle mellett. Illata megcsap,édes de mégis üdítő. Egy kis fahéj meg narancs, imádni való.
- Reggelt!- mondja kábán, ő se rég kelhetet. Nem néz rám, felkapja a tálcáját és vissza vonul a szobába, a szobámba. Csak nézem a csukot ajtót, bámulom a fa erezettett és nem értem mi volt ez most. Ujjaim a tincseimbe vezetem és tépni kezdem a hajam. Belerúgok a hozzám legközelebb álló tárgyba ami az étkező asztal lába. Lábam sajogni kezd az ütéstől, de megismétlem. Mostanában kezdődtek a düh kitöréseim, ezt csak fokozza a tehetetlenség, a magány, meg a szerencsétlenségem. Három napja kezdtem rugdosni a dolgokat, valahogy le kellett vezetnem a feszültségem így jött ez az ötlet. Elcsépelt dolog, és nem egy páran alkalmazták már de akkor is jó érzés. Az érzelmi fájdalom helyét át veszi a fizikai fájdalom, és mintha meg is szabadulnék mindentől csak arra a pár percre.
Tevékenységem a csengő, és a hozzá társuló hangos kopogás zavarja meg. Szobám ajtaja kivágódik, és Lara már nadrágba rohan az ajtóhoz. Lábam megáll a levegőben és fülelek. Csak reménykedem hogy Gigi az, mert ha az a tenyérbe mászó vigyorú Zayn az, nem tudom mit kezdek magammal.
- Hello pici lány! - hallok meg egy mély hangot az ajtó felöl. Ereimbe meg fagy a vér, előnt a forróság és érzem bármelyik pillanatban robanhatok. Az adrenalin átjárja a testem. Meglendítem a karom és földhöz vágom a kezembe pihenő porcelán tányért, már nem is emlékszem mikor került hozzám. A hangos üvöltésem a ricsajba full
- Szia Zayne!- most Lara mézes mázos hangja tör utat a levegőben, szinte hallom a saját undorom. Homlokom a jéghideg konyhapultnak támasztom, megnyugvást keresve a semmibe. Fogam össze szorítva várom a folytatást de csak egy kulcs csörgés, egy majd jövök Niall, egy ajtó csapódás keveredik a zaklatott lihegésemmel. Elmentek, itt maradtam egyedül. Minden reményem elveszett semmi esélyem Zaynnel szemben, menthetetlen.
Neki álltam a tányér szilánkjainak össze szedésének. Először kis csoportba söpörtem majd a kezembe gyűjtöttem őket. Eközben pedig átkoztam magam minden elmulasztott perc miatt. Próbáltam zenével kiverni a fejemből, híreket olvasni, énekelni vagy dúdolni, kommenteket, tweeteket olvasni, de rájöttem ez nekem nem megy. Minden szó, kezdet, minden fénykép, minden szilánk, minden tárgyról ő jut az eszembe. Odáig jutottam az ön sajnálatomba hogy elhajítottam mindent magamtól és bezárkóztam a régi naplómmal a fürdő szobába. Ledobtam magam a földre, hátam a kád szélének döntöttem, lehunytam a szemem. A sötétség, a csend újabb emlékekkel rohant meg. Első iskola napja, első fiú, első szülinapi, első buli, első részeg Lara. Szinte hallom sürgető hangját hogy készüljek gyorsabban vagy éppen kétségbe esett kiáltását mert dobta az egyik szemétláda vagy meghitt suttogását amint azt mondja szeretlek. Hányszor ölelt meg, azt mondta kezeim között talál biztonságot. Milyen boldog is volt mikor ezt hallottam. Azóta mióta itt hagytam, eltűntem a szemébe. Emlékszem a hangjára amint a telefonba zokogva üvölt velem, mert elmentem. Egy hónapon keresztül nem bírtam aludni. Mikor lehunytam a szemem bevillantak a képek mikor a karomba kapaszkodva rángatott vissza a házba, könnyes arcát a pólómba fúrva. Mikor vissza jöttem nem az volt akit ismertem. A mosolya nem úgy csillogott mint régen, nevetése, nevetését még nem is hallottam amióta itthon vagyok.
a lány aki mindig is volt.
Észre vétlenül merengtem a múlton, nem figyeltem az időt. Vissza jött.
- Niall! Niall itt vagy?- kiabálta. Nem is értem miért nem válaszoltam. Fejem még mindig zsongott, egymást kergették a kérdések. Mennyivel könnyebb lenne minden ha tudná hogy ki vagyok. A levél... A levél... Úristen a levél... El is felejtettem ,még mindig nála kell hogy legyen, bontatlanul. Meg kell tudnia vagy így, vagy úgy és még ma. Nem viselek el még egy ilyen napot mint a mai, nem viselem el többet azt a majmot, nem viselem el ezt az állás módot.
Feltéptem az ajtót és szinte tüdőm kiköpve rohantam az előszobába. Ott állt az ajtónál megszeppenve.
- Azt hittem elmentél!- mondta majd a földre dobja a fekete táskáját. Ezt meg sem halva indulok meg felé, csuklóját elkapva az előszobai szekrénynek szegezem. Szeme kétszeresére tágulnak, mogyoró barna tekintetét rajtam pihenteti. Bármennyire is tartózkodik, nem tagadhatja valami hozzám vonzza, erről is árulkodik hogy ajkai szét nyíltak úgy szívja be a levegőt. Meg szeretném csókolni. Érezni ahogy nyelve össze forr az enyémmel, ahogy andalítóan keringőznek de nem ezért vagyok itt. Kiverem a perverz gondolatokat a fejemből, és lazítok a szorításán. Mikor szólásra nyitja a száját megszólalok.
- Hol a boríték?- pár percig idegesen, száját elhúzva mocorog, majd végre kinyögi azt az egy szót.
- A táskámba.- sietős mozdulatokkal cipzározom ki a kis szütyőt és kapkodom ki belőle a dolgokat. Hol a francba van? Szempillaspirál, pénztárca, telefon, kis notesz...megvan. Kis idő után kezembe akad a le harcolt boríték. Hangosan be szívva a levegőt fel kelek a parkettáról. Lara remegő kezei közé csúsztatom a kis papírt és figyelem.
- Bontsd ki!- utasítom szinte rögtön. A vállam fölött néz el, a kis festményre, direkt húzza az időt. Idegesen toporgok egy helybe, szívem vadul kalimpál, gyerünk már.
- Laraaa...- húzom el a nevét.
- Majd kibontom, a szobába, egyedül.- néz a szemembe. Tekintete jeges, érzelemmentes...mit tettem vele? Megindul de még időben elkapom a derekát és vissza állítom az eredeti helyére, a szekrény elé.
- Ne húzd az agyam, most türelmes vagyok!- sziszegem alig halhatóan, de parancsolóan.
- Nem. Ez nem így működik!- akaratoskodik tovább és újra elindul az úti céljához, követem.
- És mégis hogyan ha nem így? Meddig akarod tartogatni? Nem hogy örülnél inkább hogy megtudhatod.
- Tényleg? Csak ez a fontos? Mert ha az tessék, kibontom!- szaggatta le a boríték tetejét! - Nem hiszem hogy újat tudnál nekem ezzel mondani, már mindent hallottam.- teríti ki a papírt a konyha asztalra. Erősen markolom a konyha pult szélét, félő még a végén letöröm. De per pillanat csak a hír fogadtatása érdekel, nem holmi pultok.
- Blablabla...kedves Mr. És Mrs. Horan...blablabl...-Lara kezei közül kicsúszott a nutellás bödön, amit eddig szorongatott. Arca a szokásosnál is sápadtabb lett, kezei a teste mellé hullottak, nekem meg a torkomba ugrott a szívem. Levegővétele felgyorsult, s szinte hisztérikus hangon kezdett hozzám beszélni.
- Nem ez képtelenség.- sipákolt.- Téged örökbe fogadtak?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése