4. Örülök hogy rá jöttél...

Haliho Mindenkinek! Mostanában kezdek nagyon nagyon idegesítő lenni de megint írtam egy részt:D 
Most először (najó nem) inspirált zene, így a rész közepe felé bele is került a Jasmine Thompson- Adore címre hallgató dalának  részlete. Mostanában nagyon bele mászott a fejembe, így nem csoda hogy inspirált.
Még valamit a részről...Borzalmas pocsék lett ezért bocsánatot is kérek...Ha valakinek még igy is van kedve hozzá csak tessék! Jó olvasást...
Pusszantás
                  #IvI 

Egy pillanatra megállt bennem az ütő. Zayn, csodálkozó hangja szinte vízhangként terjedt a fejembe. Ez csak velem történhet meg. Olyanokkal ismerkedek akik ismerik Niall -t, közvetlen barátai vagy éppen hallottak róla. Hogy nekem nem lehetett visszahúzódó, senkinek sem feltűnő bátyám. Nem, nekem egy popsztár kellett. Köszönöm sors, köszönöm univerzum. Mindenkinek mindegy, csak Lara Horan -nek kell meg szívnia, persze. Horan... Kellett ez a flancos név a francnak.  

    - Zayn,te meg mit keresel itt?- kérdezte Niall némi csalódással meg egy enyhe...gyűlölettel? Talán... Nem volt tiszta az a szikra ami fel villant jeges tekintetében.

   - Ugyan ez kérdezhetném én is Neil!- vigyorodott el Zayn majd át karolta a vállam. Niall megfeszült. A póló alatt is tisztán kirajzolódtak dolgozó izmai. Tekintetét az enyémbe fúrta, ezzel is nehezítve dolgom. Lekötött. Szinte mozdulni se tudtam,éreztem minden porcikám figyeli, mintha vadászna rám. Egyetlen egy apró mozdulat s támad.

   - Ne jó pofizz itt szép fiú, engedd el.- volt valami ellenmondást nem tűrő a hangjában. A megszokott mézes-mázas akcentust, felváltotta a szikla kemény, késsel vágható él. Kezdett minden megváltozni.

   - Nem tudom mi bajod!- rántotta meg a vállát Zayn- A pici lány azt mondta nincs SENKIE. Úgy hogy szabad préda!- nevetett jó ízűen, majd az arcomhoz hajolt. Szerény puszit lehet rá. Bármennyire is filmbe illő jelenet zajlik itt most, bennem semmi nem fordult fel. Mármint  úgy értem hogy mikor Zayn puszit adott nem liftezett a gyomrom, nem rázott ki a hideg,sőt még a szemem se csuktam le. Semmi, de semmi nem mozdult meg bennem. Számítottam a romantikus könyvek beli pillangókra, egy érzésre, egy zsongásra, de itt mintha én s az érzelmeim is a hangulattal együtt fagytak volna meg.

   - Engedd el a húgom. Utoljára mondom!- szinte kiabált. Én meg csak álltam és nem tudtam hogy most ebben a percben mi lenne a legjobb döntés. Futni itt hagyni mindent s mindenkit, vagy maradni elsimítani a dolgot, és a szívemet összetörni.

   - Húgod? Neked van húgod? - eltört bennem valami. Nem olyan nagy, de ez az apró szilánk is léket ütött a szívemben. Könnyeim a szemem sarkában ültek, vártak a legjobb pillanatra mikor is lefolyhatnak. A szám sarka megremegett, de ezt senki nem vette észre.

  - Lara...Lara Horan-fordultam Zayn felé, kezemet nyújtva. Szemei háromszorosára nőttek . Azt gondoltam ez a bemutatkozás egybe olvad az "ereszd el a húgommal", és így mindenki megtudja ki hova valósi. Vagyis nagyjából, én még mindig nem tudom Zayn honnan ismeri a bátyám, és ezt jó lenne ki deríteni. A sokkos állapotba lévő fiú még mindig mellettem állt, és figyelt maga elé.

  - Miért nem szóltál hamarabb?- kérdezte. Kezeit az arcom két oldalára vezette, úgy nézett szemeimbe. A szinte fekete szemei égettèk tekintettem. Niall valósággal fújtatott. Megragadta a karom és maga mellé húzott. Mint valami játék babát úgy ráncigáltak, húza-vonát játszottak. A tekintetem meg lassan belepte a könny, és ezt mát nem tudtam vissza tartani. A plafonra összpontosítottam és próbáltam el rejteni magam. Éreztem ahogy a forró könnyek egyesével folynak végig az arcomon, majd az államom megállva dovább repülnek. Pontosan...Niall karjára.  Niall megérezhette mert rám kapta kék szemeit és aggodalmasan pislogot. Nem, én ezt már nem bírom. Táskám, kabátom és minden egyéb cuccom a szobában hagyva rohantam a kijárat felé. Homályos látásom sem segített sokat, kapkodtam a fejem hogy megtaláljam a forgó ajtót. Amint szemeim meg állapodtak rajta újra rohanni kezdtem. Nem zavart se a magas sarkú, sem az ember tömeg, minden képpen friss levegőre volt szükségem. Át léptem a küszöböt, és két lépés után össze estem, zokogtam. 
Teljesen biztos vagyok hogy senki nem tud rólam. Se a média, se a zenekar többi tagja, se a fanok. Senki vagyok,ez most már biztos. Fejem a térdemre hajtottam, probáltam össze szedni magam, tisztán gondolkozni, de semmi. Mintha leoltották volna a villanyt, sötét volt belül.
 Farmerzsebembe kezdtem kotorászni, hátha van akkora szerencsém hogy magammal hoztam a...és igen itt van. Számhoz emeltem és meg gyújtottam a végét. Mélyet szívtam a cigarettábòl majd az összes gondommat belesürítve kifujtam a füstöt. Lábaim ki nyújtottam, még mindig a földön ültem, a macska követ bámulva, a kavicsokat piszkálva. Felhőket számoltam, vagy csak néztem ki a fejemből, míg az egész el nem éget és dobhattam ki csikket. Kicsivel jobban lettem, de ez nem látszott kívülről. Ahogy rám néztek az emberek, pillantásukból következtetve elég ramatyul festhettem. Nagy nehezen fel álltam a földről és elsétáltam a kis patakig, ami a csarnok előtt ékeskedett. Egyik nagyobb kőre lezuhanva bámultam a hullámzó víz tükröt, a fodrozodó hullámokat. Pár tavi rózsa úszott benne, kisebb nagyobb halak kíséretével,olyan nyugodt volt minden. A szatyrok csörgése nem keltett akkora ricsajt mint az épületben. A fülledt benti levegőt is fel váltotta a langyos szellő,  ami a hajam fujkálta. Pár percre becsuktam a szemem és arcom a nap felé fordítottam. Melegen tűzött. Egyre jobban elszakadtam a valóságtól, zuhanva egy feneketlen kútba. A fejemben hirtelen meg  elevenedett egy sor. 

"I will keep you from the world outside
I will never let you go
I will be the thing you dream about
Come to me and you will know"

{"Távol foglak tartani a külvilágtól
Sosem engedlek majd el
Rólam fogsz álmodni
Gyere hozzám és megtudod"}

Szeretem ezt a számot, de már régen nem hallgattam. Nem is èrtem hogy jutott ilyen hirtelen az eszembe. Majd a felismerès szinte fejbe vágott... Ez volt Niall csengő hangja. Mèg akkor mikor beszèlő viszonyba voltunk. Minden nap erre a dalra vártam, szinte mindig ez csengett a fejemben. Most meg itt ülök ès hallkan dúdoltam andalító dallamát, magamban kántálva a dalszöveget. Kezem saját útját járta. A semminek vezényelve, ritmusról-ritmusra. Magával ragadott.
Belemerűltem így hideg zuhanyként ért vissza zuhanni a könyörtelen valóságba, a tesvéremhez, Niall hoz.

   - Tudod mennyit kerestelek, ugye?- nézet mélyen a szemembe. Mint minden alkalommal most is átkoztam a genetikám, mert mogyoró barna szemekkel áldott meg. Egy vér, különböző színű szem. Csak én lehetek ekkora szerencsétlenség.

   - Nem, de nem is nagyon érdekel.- mondtam majd újra lehunytam szemeim és próbáltam kizárni, nem ment.

   - Neked mi a franc bajod van?- ült le mellém, idegesen maga elé motyogva.- Kirohantál, sírtál. Azt hittem ha kijövök normális választ kapok minden kérdésemre. 

   - Niall ez nem a média. A rideg valósággal nézel szembe fogad el,bunkó vagy.

   - Te meg elviselhetetlen.

   - Ezt eddig is tudtam.- erősen koncentráltam hogy ne sírjam el magam. Ajkamba harapva folytottam el a bennem dúló érzelmek tömkelegét, a fájdalmat.

   - Baba, kérlek néz rám.- hangja kétségbe esetten  csengett. - Kérlek!- könyörgött. Felé fordultam.

   - Gyerünk rúgj  belém egy utolsót. Aztán felejtsük el egymást még két évre. - suttogtam az arcába.

   - Menjünk haza!- biccentett maga mögé.

   - Nem, Niall. Szerintem nem hallodtad tisztán amit az elő...

   - Jól hallok. Gyere a kocsihoz.- nyújtotta felém a kezét. Buszozni semmi kedvem nem volt ilyen állapotban és Zayn biztos itthagyot így utolsó lehetőség képpen kenytelen voltam a bátyámmal menni a szürke BMW hez, baromi jó.
 Forró homlokom a jéghideg üveghez nyomtam és imádkoztam hogy beszélgetés nélkűl meg úszam az egész utat. Hátra pillantottam, a hátsó ülésre volt hajigálva a kabátom, táskám meg egy szatyor. Az utolsó dolgot kivéve minden az enyém volt. Ha nem hozta volna el biztos fent hagyom, aztán újra buszozhattam volna vissza. Legalább ennyi öröm. A kormány felőli ajtó is kinyílt majd hangtalan csapodással be is zárult. Niall bekötötte magát majd a kulcsával beindította az autót. Elmosolyodott és szólásra nyitotta a száját. 

   - Semmi kedvem hozzád.- morogtam, fejem vissza döntöttem az üveghez.

   - Ez biztos volt.


Csöndben néztem a mellettem elsuhanó tájat, fákat,házakat, családokat, gyerekeket, embereket. Minden egybe mosódva folytatta útját,míg itt megállt az idő. Percek lassan teltek mintha ezzel is csak engem akarnának idegesíteni. Mikor már azt hittem örökre az úton ragadtunk megálltunk egy ismerős ház előtt. Rá erősen kezdtem ki csatolni magam, míg az elmém már rohant a szobámba. Az más kérdés hogy össze csomagolt, nevet változtatott és elköltözött. Én csak egy hűvös szobára, egy Gayle Forman könyvre és egy forró teára vágytam.

   - Baba várj egy percet!- kiálltott utánnam Niall. Már majdnem elèrtem a szobám feketère festett ajtaját, de termèszetesen már megint el kell rontni az örömöm.

   - Mit akarsz?- csoszogtam vissza. Levette pulcsiját, cipőjét a szekrénybe rakta. Kulcsát a konyha asztalra dobta majd oda jött hozzám.

   - Kérlek, mondj valamit bele őrülök!- lehelte.

   - Csak nyugodtan.- rántottam meg a vállam. Közelebb lépett, alig egy méter választott el minket egymástól. Lassan fújta ki a levegőt majd kusza tincseibe vezette ujjait.

   - Hülye voltam. Rá jöttem. Jóvá akarom tenni, veled akarok lenni. Veszekedések, üvöltések nélkül. Elrontottam, nem is kicsit.

   - Örülök hogy rájöttèl!
  
    - Mit akarsz még?- tárta szét a karját.- Azt hogy elmeséljem mennyi álmatlan éjszakám volt nélküled? Hogy mennyiszer kellett vissza fognom magam mikor valaki 'Larát' említett? Hogy sírva számoltam vissza a tegnapi napig ? Vagy mit?- kérdezte homályos tekintettel. Nem tudtam mit mondani. Nem tudtam hova tenni azt a pillantást amit most kaptam tőle. Ezekkel a mondatokkal nem intézett el semmit, de mégis. Meginditott bennem valamit, amit már elveszetnek hittem. Jó tudni nem csak èn szenvedtem. S ezzel a tudattal nem tudtam mit kezdeni. Hiányzik. Èrintèse, puszijai, vèdelmezèse. Hiányzik Ő.

   - És én most mit tegyek ?- kérdeztem, elfojtott, sirástól remegő hanggal.

   - Csókolj meg!