1. Nem akarom hogy megfázz...

 Hellobello... Meghoztam az új sztori, uj részét... Érdekelnek a vissza jelzések mert ilyen fajta történet még nem irtam... Ha tetszett iratkozz fel, és kommentelj.....
Pusszancs Innen a távolból...
                                    #IvI

 



Kint ültem az erkélyen egy szál fekete pólóban és francia bugyiban egy takaróba csavarva. Kezembe gözőlgött a reggeli teám,miközben a napfelkeltét néztem. Korán keltem fel pedig nem vagyok egy ilyen tipus. Egy valami csalogatott ki az ágyból, ez pedig a tudat volt. Tudtam hogy ma jön haza. Anyuék találkoztak vele Londonban az egyik koncerten ezért nem verték nagy dobra, minek szépítek nincsennek itthon. Ott maradtak Angliába építkezési ügyekben intéztek valami halaszthatatlan dolgot. Nem nagyon foglalkoztatott.
Arcom meg csapta a hűvös szellő, bár a nap hét ágra sütött egy kicsit hidegebb volt a kelleténél. A puha,fekete anyagot feljebb húztam a vállamon ezzel teljesen belefúrva magam. A bögrét lila ajkaimhoz emeltem és belekortyoltam. Égette a forró folyadék a torkom. Ez a féle melegség emlékeket indított meg bennem. Volt egyszer egy téli szünet, egy hó ember, egy forró csoki, egy testvér, egy Niall.
El mosolyodtam. Talán még egy könny csepp is végig gördült az arcomon de semmi több ami elmúlt az elmúlt. A szomszédunk kertjében ékeskedő tölgy ágain lengedező faleveleket bámultam. Nem tudom mióta ültem kint a lábam is kezdett átfagyni. Egy utolsó pillantást vetettem az útra majd fel keltem.

   -Niall, merre vagy?- suttogtam magam elé, csalódottan. Megráztam a fejem, nem törődve a hideggel lerúgtam magamról a takarót. Lassan lépkedtem az erkély széléhez. A hűvös padló szinte sértette a talpam, de nem érdekelt. Momentán leszartam mindent. Mélylevegőt vettem és rákönyököltem a fém rácsra. Néztem a tájat ami semmit sem változott, ugyan olyan mint mindig.
A hasam alján melegséget éreztem, majd két kart. Lefagytam. Testem mintha megkövült volna, szememmel az égre meredtem. Levegőm a torkomba szorult. Hirtelen ismerős illat csapta meg az orrom.

   - Nem akarom hogy megfázz nekem baba.- rekedt, álmos hang, a maga megszokott különlegességével.

   - Niall?!- hangom elcsuklott. A könnyek marták a szemem. Fogása erősödött így teljesen hozzá simultam. Forró homlokát megéreztem a nyak hajlatomba. Nagyon sóhajtott.

   - Szerinted ki baba?- az a icike-picike könycsepp ami eddig a szemem sarkában ült lecsordult. Jégkockához hasonlítható arcomon a forró csepp öröm forrásnak számított és belül sem éreztem máshogy magam. Darabjaim amiket Niall magával vitt és elszakított tőlem, vissza rázódtak a helyükre. Minden más dolog most eltűnt egy kicsit, már semmi sem számított csak a pillanat. Amit most meg éltem.

   - Ne sírj.-fordított maga felé. Ő is sírt, nem tagadhatta az arcán folytak az igenis árulkodó jelek, láthatóan.

   - Niall...- suttogtam még mindig. Hangom rekedt volt, torkom kiszáradt.- N- Nia-Niall...- zokogtam.

   - Istenem manó hogy hiányoztál...-  fogta meg két kezével az arcom. - Hiányzott ez a szem, ez az orr. Mintha tükörbe néznék de még sem...Te jó ég mennyi mindenről maradhattak le, annyira sajnálom...- homályosodott el a tekintete. Szám megremegett. Még mindig kint álltunk, ő ruhába én meg hát...Igen. Sürgősen át kell öltöznöm.

   - Hé!- hajolt le hozzám, kék szemeit az enyémbe szúrta.- Szétfogsz fagyni, nem akarom.-mosolyodott el. Csak bólintottam. Elmém még mindig sokkos állapotban volt.

   - Jössz?-nyújtotta felém kezét. Mint egy óvodás álltam ott némán szótlanul. Vettem egy mély levegőt, a negatív érzéseket, gondolatokat lerázva magamról elmosolyodtam szerencsétlenségemen.

   -Én be mentem öltözni.-magyaráztam nevetve. Elindultam befele, a kűszöbött át lépbe megéreztem talpaim alatt  a meleg parkettát. Gyorsan lépkedtem a szobám felé, de bárcsak el jutottam volna odáig.

   -Niall tegyél le.-visítottam. Ölébe tartva cipelt át a másik szobába. -Ni, most.- röhögtem.

   -Tőlem.-el engedte a hátam. A hirtelen ürességtől el fogott a pánik és bele kapaszkodtam a nyakába. Lábaim a csípője köré tekeredtek.

   -Na most zuhansz vagy nem?-somolygott.

   -Marha vicces vagy még mindig Horan.-szorítottam még mindig a nyakát.

   -Lassan lehet én is pártolni fogom az öltözzünk át dolgot.-mondta. Elvigyorodtam. Átkaroltam, és ráfeküdtem a vállára.

   - Szörnyű volt nélküled. -motyogtam.

   - De most itt vagyok! - rakott le a földre.

  - Reméltem is.- mondtam majd,megint elindultam a szobám felé. Beérve ki kaptam a szekrényből a kedvenc mackó alsóm, meg egy melltartót. Felhúztam magamra a nadrágot, majd a pólom kezdtem lerángatni magamról. A fehérnemű felső részét probáltam bekapcsolni de nem nagyon sikerült.

   -Jövök!- kiáltott egy hang az ajtó másik oldaláról.

   -BE NE MERJ JÖNNI!-üvöltöttem. Késő volt. A kilincs kattant, az ajtó nyikordult, léptek harsantak fel.

   -Menj ki!-vinnyogtam. Megsem mozdult..Háttal álltam neki de tisztán hallottam ahogy megindul felém. Majd pár lépés után megtorpan és meleg tenyerét éreztem a hátamon. Ki vette ügyetlen kezeim közül a csatot és a helyére akasztotta. Sikerült fel vennem a meltartóm.

   -Ezt még együtt vettük. -sutogtta mögüllem. Egy kicsit bolintottam és a polom után nyúltam. Áthuztam a fejemen. Mindeközben Niall tekintete égette a hátam és a tudtattol hogy emlékszik, kipirult az arcom.

   -Kérsz valamit reggelire?-sétáltam át a konyhába. Tegnapi ebédem még mindig az asztalon ékeskedett. Fel kaptam a tányérokat és a mosogatoba raktam.

   -Nem kérek semmit.-ült le az asztalhoz. Nem tudom miért lett a hangulat fagyos de egyszerűen mindenki csöndbe maradt. Én is leültem vele szembe. Ujjaim egymás után ütöttem a fa asztalra. Kopácsolás megnyugtatott.
Annyira furcsa hogy itt van. Hiányzott és...Hiányzott. Hát igen. Annyi mesélni valóm van de mégis itt ülünk némán. Mire gondolhat?

   -Furcsa volt hogy nem nyüzsögtél ott álandoan. Nem meséltél a barátnőidről, és nem kellett halanom az új köcsög pasidról.-nevetett.

   -Hé.-"háborodtam" fel. Nem foglalkozott vele, ki kerülte az asztalt és oda jött elém.

   -Mi van azzal a Mike gyerekkel?- kérdezte komolyan. Mind végig könyörtelenül a szemembe nézett. Honnan emlékszik rá?  Egyszer említettem neki de csak futólag, nem hittem volna hogy hallotta.

   -Mi lenne vele éli a boldog életét meg...

   -Ki használt?-fújtatott. Most meg mi baja?

   - Nem megbeszéltük hogy nem lesz hosszú távú, pár éjszaka aztán ennyi.

   -Te már...?-kerekedett el a szeme. Fekete pupilája körül ékeskedő tenger kék írisze gyönyörűen csillogott a lámpa fényében, ezzel újabb emlékek árasztottak el.